Ahol egy történet véget ér, ott egy másik elkezdődik. Lisa csillagászként fürkészte az eget, és amikor fürkésző pillantása Alexre esett, meglátta, hogy a zord külső mögött egy szeretetre méltó férfi rejtőzik. Alex, Lisa és a fiuk, Connor boldog kis univerzumot hoztak létre hármasban. De Lisa tragikus hirtelenséggel elhunyt egy vonatbalesetben, és a világuk atomjaira hullott. A férfit maga alá temeti a gyász, és súlyos teherként nehezedik a vállára, hogy egyedül kell felnevelnie hatéves fiát. Hogy boldogulnak kettesben Connorral anélkül, hogy Lisa fényt hozna az életükbe? Ekkor megjelenik négy idegen. Két férfi és két nő, akik ugyan sosem találkoztak Lisával, de akiknek Lisa halála mégis gyökeresen megváltoztatta az életét. Alex megismeri a történetüket, és rádöbben, hogy talán az élet mégsem olyan könyörtelen és értelmetlen, amilyennek gondolta. És talán a jövő mégiscsak meg van írva a csillagokban… A díjnyertes romantikus regényeiről híres Dani Atkins egy szívfacsaró szerelmi történettel érkezik a magyar olvasókhoz. Regényének középpontjában egy megözvegyült férfi áll, akinek meg kell küzdenie a kérdéssel: vajon mindent másképp csinált volna, ha tudja, hogy a felesége nemsokára már nem lesz mellette?
Ez most elképesztően jólesett a lelkemnek! Már régóta tervben volt az elolvasása, egyszerűen vonzott valami ehhez a történethez, de mindig akadt valami más, amibe belevágtam és ami megelőzte az olvasási rangsorban. Most viszont, talán elérkezett az a megfelelő pillanat, amikor meg kellett ismernem ezt a könyvet. Legalábbis, mindig így gondolok azokra a történetekre, amelyek szíven ütnek vagy elvarázsolnak. Ez a történet is ilyen volt. Szívet melengető, csupaszív történet, tele szeretettel, elengedéssel, megbánással, megbocsátással, megbékéléssel, melyben a véletlen és a sors különleges módon keveredik. Olyan ez, mint amikor az ember szeretne hinni a csodákban, a hit erejében, miközben racionális énje minduntalan visszahúzza a valóságba, s mégis, a lelke mélyén tovább hisz és tovább bízik abban, hogy az élet többről szól, amire nem lehet észérvekkel válaszolni.
Borzasztóan nehéz megküzdeni a gyásszal, bárkit is veszítsen el az ember. Lehet szó szülőről, testvérről, közeli barátról vagy kedvencről, egyszerűen letaglózza az embert a fájdalom és a tehetetlenség, maga a tény, hogy megszűnik létezni és nincs az a napfelkelte, ami visszaadná és semmissé tehetné, mintha csak egy rossz álom lett volna. Immár három éve lesz, hogy elveszítettem a másik felem és ahogy telik az idő, egyre bizonyosabb számomra, hogy sosem lesz könnyebb. Mindig ott lesz, mint egy begyógyulni képtelen seb, csak szimplán megtanul együtt élni vele az ember. Hozzászokunk az érzéshez, és megbékélünk a tudatával, viszont kevésbé fájni sosem fog, az nem szűnik meg, akárhány év is teljen el. A könyv cselekménye és annak mondanivalója mindezt felszakította bennem, de nem rossz értelemben. Jó érzés volt osztozni Alex fájdalmában, még ha gyászolni vagy ismerni ezt az érzést nem is kellemes, ellenben adott egyfajta megnyugvást mindaz, amin és ahogyan Ő keresztülment. Mintha olyan ember kezét foghatnám, aki érti, amit én átéltem. A könyv sok tekintetben segített helyretenni bennem a dolgokat, és érdekes módon, bizonyos emlékek, történések most nyertek értelmet, az olvasottak alapján, amiért hálás vagyok és leszek.
A csillagokat is lehoznám neked...
A történet rögtön a közepébe vág a dolgoknak, és épp hogy bepillantást nyerünk Alex és Lisa életébe, a szemünk láttára hullik darabjaira minden. Egyik pillanatban még minden megszokott, szeretetteljes és normális, a másikban pedig ott az aggodalom, a kétség, a bizonytalanság, mintha elveszítenéd a biztos talajt a lábad alól. A szervdonorság témájáról nem sok ismeretem van, viszont a történetben elképesztően tiszteltem Lisát, amiért ennyire önzetlenül képes volt meghozni egy olyan tudatos döntést, amellyel a halála után is segíthet olyan embereken, akiknek szükségük van rá. Így válik a cselemény részévé négy rendkívüli szereplő, s így nyer értelmet mindaz, hogy ahol egy történet véget ér, ott kezdődik egy másik. Lisa halálával négy ember kapott egy váratlan, és csodával egyenlő esélyt az életre, ami egyszerre örömteli és keserű érzés, hiszen míg ez a négy szereplő immár egészségesen, teljesen új életet kezdhetett, Alex igyekezett újra összrakni az életük darabkáit Connorral, s kialakítani egy olyan életet, melyben Lisa fizikailag már nem lesz jelen. Borzasztó érzés, amikor elkezded sorba venni az első dolgokat. Az első utazás nélküle, az első karácsony nélküle, az első születésnap nélküle... kegyetlen és bénító egyszerre, amelyet csak elfogadni tudsz, de megküzdeni képtelenség.
Ami adott egy pluszt a történetnek, egyfajta misztikusságot, az a sejtmemória témája volt. Utána olvasva nem sok érdemleges információt találtam minderről, viszont a könyv által elgondolkodtatott maga a tény, hogy mi van, ha van benne valami? A könyv egyik ikonikus mondata, amely többször is elhangzik, hogy addig szeretünk valakit, amíg csak a szívünk dobogni képes. S, mi történik akkor, ha ez a szív más testében dobog tovább? Képes lehet egy másik testben ismét dobogó szív érzelmeket táplálni valaki iránt, akit a szív eredeti tulajdonosa még életében szeretett? Létezhet efféle halálon átívelő kötődés? Bármi is a válasz, Dani Atkins szerintem remekül építette e téma köré a cselekmény, szerves részévé téve az eseményeknek ennek jelentőségét, még ha racionális, egyenes válasz nem is adható rá.
Tetszett a végkifejlet, hogy nem volt klisés, és teljesen egyértelmű, mi fog történni, hogy Dani Atkins szinte a szemem láttára lavírozott az események között, merre és ki felé terelje végül a történetet. Így, hiába voltak sejtéseim, mi is lesz a történet vége, végig megvolt bennem az izgalom és a kíváncsiság, hogy végül teljes bizonyosságot nyerjen, melyik alternatív befejezés ér célba végül.
Dani Atkins csodálatos író! Hihetetlen mélységekben tud írni az emberi érzelmekről, a család összetartásában rejlő erőről, és olyan rendkívüli módon ötvözi a sors és véletlen kettősségét, hogy bár tudja az ember, mi a valóság, akaratlanul is hinni kezd a lehetetlennek tűnő dolgokban. Szerettem minden karakterét a történetnek: a személyiségüket, a sérüléseiket, a hibáikat és azt, hogy mennyire emberiek, kézzelfoghatóak voltak karakterekként is. Az emberi jellemek és érzelmek egész palettáját sorakoztatta fel a történetben, viszont mindezeket olyan egésszé gyúrta a történet során, hogy semmiképp sem érződött soknak vagy eltúlzottnak. Remekül kapcsolódtak egymásba ezek a jellem-fonalak, olyan történetté szőve a cselekményt, amelyet szerintem egyhamar nem felejt egy olvasó sem. Én legalább is, semmiképp sem.
Talán amiatt is érintett meg ennyire a történet, mert személyes megtapasztalás is fűződik a leírtakhoz, s nem csak együttérzésből tudtam közel érezni magamhoz a cselekményt. Tudom, milyen elveszíteni azt, akit szeretünk, s továbblépni úgy, hogy már nélküle tesszük meg a lépéseket abban a reményben, hogy valahol még ott van vagy vár ránk, amíg mi tovább éljük az életünket.
~ Olvasd el, ha szereted a szívmelengető történeteket!
~ Olvasd el, ha valami különleges élményre vágysz!
~ Olvasd el, ha elvesztettél valakit és még mindig fáj a hiánya!
~ Olvasd el, ha édesanya vagy és minden rezdülésedben,
szívdobbanásodban ott van a gyermeked iránti szeretet!
~ Olvasd el, ha úgy érzed, ideje tovább lépned és utat engedned az új dolgoknak!
~ Olvasd el, ha hiszel a sorsban, hogy minden okkal történik, s hogy minden összefügg mindennel!
~ S olvasd el akkor is, ha hozzám hasonlóan szkeptikus vagy az előző gondolattal kapcsolatban! :)
Nincsenek megjegyzések: