Briennának csak két vágya van: egy sikeres vizsga, hogy hivatott lehessen, és egy pártfogó. A valeniai híres Magnalia Házban, ahol felnőtt, elvben felkészítették erre az életre. Mert vannak, akiket ösztönös tehetséggel áldott meg a sors az öt hivatás – a művészet, a zene, a színjátszás, az ékesszólás és a tudás – valamelyikével, ám Brienna csak hosszas vívódás után talált rá a magáéra, a tudásra. Így hát bekövetkezik az, amitől a legjobban félt, és nem talál magának pártfogót. Hónapokkal később váratlan fordulattal jelentkezik a reménybeli pártfogó egy kegyvesztett lord személyében. A lány kelletlenül fogadja el az ajánlatot, mert gyanakszik a lord szándékaira. Ám a történet nem ilyen egyszerű, mert javában folynak az előkészületek a valeniai királysággal rivalizáló Maevana uralkodójának megbuktatására, hogy a jogos – és varázserejű – királynőt juttassák vissza a maeván trónra. Sokan vannak az összeesküvők, köztük olyanok, akik közelebb állnak Briennához, mint azt a lány gondolná. A készülődő háborúban Briennának választania kell a hivatás és a vér szava között.
Mondani szokták, hogy egy könyv mindig akkor talál meg, amikor kell, és Rebecca Ross története a legjobb pillanatban érkezett. Annyira szerettem volna valami kalandos történetet olvasni, ami tele van izgalommal, történéssel és ez a történet még ennél is többet adott. Rég olvastam ennyire fordulatos, cselekményben bővelkedő könyvet, ami tele van titkokkal, mágiával, kalanddal, tanulságként pedig a barátság értéke, és a bátorság erénye.
Az első néhány fejezet után még nem egészen voltam benne biztos, hogy ez az én könyvem. Érdekes volt, egyedi, nem olvastam még hasonló alapokra épített könyvet, viszont valami miatt csak lassacskán haladtam az olvasással. Nem kötött le, nem szippantott be oly' módon, mint vártam volna, de a megannyi pozitív értékelés miatt folytattam és vártam, hogy beinduljon a történet vagy jöjjön a fordulat, ami beindítja az eseményeket. Szerencsére, jött is és onnantól kezdve olyan hullámvasút volt a folytatás, hogy eszemben sem volt kiszállni vagy lassítani.
Maga az előzménytörténet, amelyből kibontakozott a cselekmény, eleinte lassan hömpölygött előre, nehezen tudtam eldönteni, hogy leköt-e a történet vagy csak megszokásból olvasom tovább, de aztán egyik pillanatról a másikra egy nemes cél érdekében folytatott csatában találtam magam, amelyben mindenki egy célért küzdve száll szembe az igazságtalansággal.
Brienna minden ízében kedvelhető karakter volt számomra. Nemes, bátor, őszinte, érzékeny, magabiztos, alázatos, kíváncsi és mégis óvatos, a történet egyetlen pontján sem éreztem unszimpátiát irányába vagy hogy másképpen döntöttem volna helyzetekben, mint ő. Szerethető volt, és ezáltal könnyedén váltam eggyé vele a történet során. Az írónő ötletes és kreatív háttértörténetet varázsolt a karaktere mögé, nagyon tetszett a hivatások világa, hogy mindenki jártas és ügyes lehet valamiben, amelyet aztán hivatásként minél magasabb szinten művelhet. Az öt hivatás a történetben a művészet, a zene, a színjátszás, az ékesszólás és a tudás, s Brienna ez utóbbi mellett kötelezi el magát, de nem elsőre. Ez a történet elején többször is előtérbe kerül, hogy míg társai évekig egyetlen hivatásnak szentelik az életüket, addig Briennának sokkal kevesebb ideje marad arra, hogy tökéletesítse a tudását és jártasságát az adott témában. Összesen hét évig tanulják a választott hivatást - ebből Briennának összesen három év áll rendelkezésre, hogy a tudást kitanulja -, és ezután minden egyes hivatottá válni vágyó tanonc átesik egy fontos beavatáson: pártfogót kell találnia. A kiválasztott megkapja a hivatásának elismeréséért járó köpenyt, s a pártfogó mellett gyakorlatban is alkalmazhatja az évek során tanultakat, hogy aztán teljes értékű hivatott lehessen belőle. Briennának ez az egyik legnagyobb félelme, hogy nem talál pártfogóra, hiszen hátrányból indul, sokkal kevesebb ideje volt kitanulnia a tudás hivatását és mindemellett nem is érzi késznek rá magát, hogy bármikor is hivatott válhatna belőle. Míg nővéreiben megvan az elszántság és a tehetség, legyen szó bármelyik hivatásról, belőle mintha hiányozna a képesség és a természetes ösztön, hogy jó legyen valamiben.
Brienna karaktere látványos fejlődésen megy keresztül, fejezetről fejezetre bontakozik ki a személyisége, és egyre inkább megmutatkoznak azok az erények, amelyekkel alapjába véve is rendelkezett, viszont ő maga sem tudta, miképpen hozhatná a felszínre. A történések hatására sokkal magabiztosabbá válik, kilép az iskola jelentette védőfalak mögül és szembenéz a világ kegyetlenségével, megannyi próbatétellel, ahol csak a bátorság és az elszántság segíthet célt érni.
Hogyan fogok emlékezni reád? Leszel örök nyár gyöngye, vagy tavaszi virág? Őszi éjjel szálló szikra, hókristály a télfordító hosszú éjszakán? Nem, egyik sem jó, mert mindez mulandó, mi pedig nem feledünk, földön át, vízen át fogja egymást a kezünk.
Az írónőtől nagyon tetszettek a tájleírások, és az ábrázolások. Annyira érzékletesen és gazdagon festett le mindent, hogy szinte filmként láttam pörögni a szemem előtt az eseményeket. Láttam az erdőket, a hegyeket, a dombokon magasodó kastélyokat, éreztem az őszi levegő aromáját, a ködös erdők hűvösségét… bámulatos élmény volt számomra a könyv minden sora. Maga a tartalom, a szituációk nagyon gördülékenyek voltak, egy pillanatra sem éreztem, hogy leült volna a történet vagy ellaposodott volna, az írónő folyamatosan mozgásban tartotta az eseményeket.
Ami még pozitívum volt a történetben, az az egyenesség. Tetszett, hogy minden egyes karakter vagy karakterek közötti kapcsolat tisztán és világosan átlátható volt, tudni lehetett ki a jó és ki a gonosz karakter, s ugyanígy teljesen érthető volt minden egyes bonyodalom vagy konfliktus, nem voltak homályos magyarázatok vagy utalások, amik összezavartak volna. Érezhető volt mindvégig, hogy az írónő következetesen ír, teljes egészében megvan a fejében, mit szeretne közölni, ismertetni és éppen ezért könnyedén lehetett haladni az olvasással is.
Bár a történet inkább a kalandokra és a fordulatosságra épít, sok más dologban is bővelkedik. Az egyik ilyen fontosabb szál Brienna és Carties kapcsolata. Cartier a tudás mestere és az ő feladata kitanítani Briennát a beavatásra, amikor is egy pártfogó által ráléphet a tudás útjára. Már a történet elején is érezhető, hogy sajátos a kettejük kapcsolata, viszont az a későbbiekben még inkább kibontakozik. Cartier legjobb tudásához mérten tanítja Briennát, következetesen és lelkiismeretesen terelgeti a tudás világában, Brienna pedig amennyire csak tőle telik, szorgalommal és alázattal fogadja meg Cartier útmutatásait és tanácsait. Cartier bár szigorú, kissé kimért, csendes és hűvös, van benne egyfajta elfogultság is Brienna iránt, mindez ott vibrál a beszélgetéseikben, a kimondott és a kimondatlan gondolatokban egyaránt. Ebben a tekintetben is nagyon kedveltem az írónő stílusát, hogy érzékletesen, de nem tolakodóan csempészte bele a szerelmi szálat a történetbe. Egyenesen és mégis megfontoltan hintette el a jelenlétét az apró gesztusokban, amellyel egyértelművé és érzékelhetővé vált, hogy Cartier és Brienna között ott lebeg az érzelmi kötődés, a ragaszkodás, viszont nem tette hivalkodóvá, és pont ettől vált különlegessé. A kettejük szövődő szerelem a későbbiekben sem nyomta el a cselekményt, inkább csak meglágyította bizonyos pillanatokban, mikor szükség volt rá. Érzékletesen kúszott be a sorok közé, ami még szerethetőbbé tette a jelenlétét. Külön tetszett, hogy bár csak az első fejezetekben voltak tanár-diák kapcsolatban, amely során fel sem merülhetett az, hogy közöttük több is lehetne, a későbbi fejezetek során is megmaradt ez a tiszteletteljes kapcsolat egymás felé, ami szerintem nagyon jó elgondolás volt az írónőtől. Ettől még érzelmesebbé váltak a kettejük között zajló párbeszédek és pillanatok.
A történet során voltak múltbéli visszatekintések is, amelyek szépen kiegészítették az eseményeket, s még inkább érthetővé váltak a jelen problémái, amelyekért olyan elszántan küzdöttek a szereplők, ráadásul ezek a visszatekintések szerves részét képezték a cselekménynek, amelynek külön örültem, hogy nem csak amiatt vannak jelen, hogy olvasóként jobban átláthassam a történetet, hanem konkrét célja is volt az események során.
Csodálatos történet, és sokkal több pozitív értékelést érdemelne, mint amennyi molyon található, vagy csak még kevesekhez jutott el a történet. Imádtam a középkori hangulatot, ami végig átjárta a történetet, ehhez gyönyörűen társultak az írónő leírásai és ábrázolásai.
Tetszett a bátorság és a merészség, ami átjárta a történetet, ahogyan különböző személyiségek egyesíteni tudták képességeiket és elképzeléseiket, függetlenül a múlttól és a sérelmektől. A történet legnagyobb tanulsága talán az volt számomra, hogy nem feltétlenül a vérségi kötelék jelenti a hovatartozást. Ott is családtagnak érezhetjük magunkat, ahová semmilyen rokoni szál nem köt bennünket, és amelyet mi választunk. Mindezt kiemelte a szereplők közötti bizalom, feltétel nélküliség és hogy a végsőkig kitartanak egymás mellett.
Rengeteget tudnék még írni a történetről, de nem szeretnék túl sokat elárulni, ha valaki kedvet kapna hozzá. Az biztos, hogy kedvencet avattam ezzel a történettel és izgatottan várom a második rész olvasását!
Nincsenek megjegyzések: