Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy doppi, kinek nevét
nem ismerte senki, így
sosem látott még bánatot.
Ott élt ő, hol a hegyek azúrkék
színben égnek, mint fáklyák,
mélységbe szökő, felhőkkel tarkított
égbolt felett, s lábaid alatt
mint kanyargó, lebegő patak
gyémántok ragyogásával
írja eléd csillagok útját,
felhő-hegyek erdejébe...
s mely sötét tenger kék palástja,
feletted sző csillámhálót,
a magas-mély cseppjei,
mint kacsázó gyűrű-életek
fodrozódnak a felszálló Nap
álmos pillanatának szendergő énekébe.
Nincsenek megjegyzések: