Gyűlölöm az emberekben, amikor jelzőket aggatnak a másikra, mert azt hiszik, azok a hónapok, amik mögöttük állnak, felhatalmazza őket arra a feltételezésre, hogy mindent tudjanak a másikról. Hogy azt higgyék, mindent tudnak és ismernek a másikban. Rohadtul nem így van. Még akkor sem, ha évekről van szó, nem hogy hónapokról! Mégis, milyen jogon avatkoznak bele a másik dolgába? Milyen jogon avatkozik bele az én dolgomba, az én életembe, az én gondolataimba és miért tesz fel olyan kérdéseket, melyekre igazából hallani sem akarja az igazi választ, csak azokat a berögzült sablonmondatokat, amiket normál esetben várnál a másiktól? Kérdezünk, de igazából választ sem várunk, ez a nagy helyzet. Hogy vagy? Jól vagy? Miújs veled? Minden rendben? Kérdezzük és olyan tökéletes surranással kúszunk el a válasz elől, hogy mindegy lenne, ha a legabszurdabb dolgot mondanánk, az sem hökkentené meg az illetőt. Poénkodsz, mondaná és ezzel le is van zárva a téma. Nem vagyunk egymásra kíváncsiak. Sosem voltunk, vagy nagyon régen.
Gyűlölöm, amikor belém akarnak látni, és megmondani, mit kellene tennem, mi lenne a helyes, miért nem csinálok ezt meg azt és így és úgy. Mi a fészkes fene közük van ahhoz, ahogyan én alakítom az életemet? Én sem piszkálok mást azért, hogyan él és miképpen csinál dolgokat. A belső, személyes ítélet megint egy másik dolog, arra mindenkinek joga van, hogy eldöntse, mit gondol a másikról. Viszont az, hogy még szinte ítélkezően a másik elé állunk és a szemébe mondjuk, te a szemembe mondod, hogy miért csinálom ezt... azt végképp nem tudom tolerálni, főleg úgy nem, hogy a te életed sem makulátlan. Ezernyi okba bele lehetne kötni, ami az én szememben tűnik hibának vagy berögzült kényszerkapaszkodásnak, mégsem teszem meg... mert ez a te életed. Te választottad. Fogalmuk sincs, mi zajlik bennem, mit miért teszek, mit miért mondok vagy éppen nem, de nem is várom el, hogy tudják. Mindenkinek vannak titkai, amiket magában rendez el... és akkor néhány hónap jóbanvagyunkegymással lét nem jogosíthatja fel az illetőt, hogy beleszóljon a jelenembe, vagy ítélkezzen a múltam felett. Hibás, defektes emberek vagyunk, hol kis és hol nagy mértékben, viszont mindenkinek megvannak a sérelmei.
Nekem is vannak, de nem akasztom kirakatba és nem csillapítom olyan melléktevékenységekkel, amiket később úgy is megbánnék. Miért hazudtoljam meg önmagam, miért cselekedjek olyan dolgokat, amik csak a pillanat hevéig esnek jól? Ez lenne az élet? Visszatekintés nélkül menni előre és fejest ugrani a vakmerőségbe? Túl óvatos lettem és mindent háromszor megrágok magamban, mielőtt végleg lenyelném vagy a másikra köpném... már ha totálisan felfordul a gyomrom tőle, és képtelen vagyok magamban tartani. Nem stílusom a hallgatás. Tudok csendben maradni, de hallgatni nincs értelme, ha a helyzet megkívánja, hogy igenis kimondjam, amit gondolok. Annak, akiről gondolom. Úgy, ahogyan gondolom. Nincs ezzel probléma... addig, amíg tudom, hogy a másik fél igényli, hogy őszinte legyek. Anélkül felesleges. Jobb a csend, amíg a másik rá nem döbben a dolgokra, de az is lehet, hogy változtathatatlan a jellem.
Néha irányíthatatlan és mozdulatlan. Ez van. A lehetőség adott, én pedig nem leszek szörny a saját mesémben. Elszámolok háromig, mielőtt lenyelném a falatot. Mielőtt azt mondanám, baromira gyűlölöm ezt benned. Hagyok időt arra, hogy megkedveljem, aztán vagy megy, vagy nem, de ítélkezni nem fogok. Akkor sem, ha más szemében a legálnokabb kígyó vagy. Akkor sem, ha más emberek úgy keresztülnéznek rajtad, mint a levegőn. Akkor sem, ha annyira tüske vagy mások tekintetében, hogy folyton-folyvást beléd kötnek és élősködnek rajtad. Ez nem az én oldalam... így te se legyél a saját mesédben szörny, aki az én életemen, a gondolataimon, az érzéseimen, a szemléletemen akar változtatni. Senki kedvéért sem változok. Alakulni. Az más kérdés. A hívatlan kérdéseket viszont, nem tűröm. Nem hívtalak meg a bizalmamba, amit rohadt könnyű eljátszani. Neked most elég volt egyetlen kérdésed és szavad, hogy tudjam, milyen listára teszlek. Ezt úgy mondják, passz... és te ellőtted az esélyed, hogy valaha is emlékezetes maradj.
Nincsenek megjegyzések: