Itt és ott... vagy már csak itt

Igen. Továbbléptem. Most már hivatalosan is ezen az oldalon tevékenykedek. Azt hittem, nehezebb lesz a "szakítás", bár tudom, hogy csak egyetlen kattintásba került a dolog és lényegében nem változott semmi. Most is itt vagyok. Itt vagy ott, valahol. Viszont tudom, hogy mennyi emlék és gondolat maradt abban a dobozban, amelyeket gondosan el sem csomagoltam, csak összeszedtem, lezártam és útjára bocsátottam a semmibe. Hogy jobb-e nélküle? Azt hiszem, igen. Eddig valahogy rám telepedett egy megmagyarázhatatlan és ok nélküli szomorúság. Mintha beleakadt volna az ott lévő szavakba, gondolatokba és képekbe, amelytől minden egyes újabb gondolat indítása ugyanabba az irányba szaladt anélkül, hogy én akartam volna. Na jó, talán kicsit akartam is. A megszokott dolgok rögeszméssé tudnak válni, és nálam valami ilyesmi az, hogy ritkán írok boldog pillanatokról. Ha vannak is, felélem őket. A rosszakat viszont elraktározza az ember és amolyan "jut is, marad is" elven az átélés és megrágás után, még mindig marad valami, amin évődhet hosszú-hosszú ideig. Ettől szerettem volna megszabadulni. A gondolataimtól, az oldal súlyától és kicsit önmagamtól is. Teljesen magam mögött nem tudom hagyni és azt hiszem, hogy ezen bejegyzéseim között is lesznek kiábrándult, céltalan vagy éppen kétségbeesett próbálkozások, de talán sikerül többször tiszta lapot érinteni a használt helyett, és új gondolatokkal megtöltenem az ürességet. 

Pontosan még én sem tudom, hogy milyen témákkal, milyen gondolatokkal és mindezeket milyen formában fogok publikálni az oldalra. Szeretnék versekkel, novellákkal előrukkolni, viszont az előző bejegyzés témájára hivatkozva, valahogy ezekkel is elveszítettem a kapcsolatot. Nem úgy jönnek a szavak, nem tudom úgy egymásba fűzni a gondolatokat, de talán idővel... vagy az is lehetséges, hogy valami új formához és módszerhez kell nyúlnom, amin keresztül ki tudom fejezni azt, amit szeretnék úgy, ahogyan szeretném. Egyelőre semmit sem siettetek és nem esek kétségbe annak ellenére, hogy eléggé ihlethiányosnak és összességében is hiányosnak érzem magam. Nem biztos, hogy először egésszé kell válnom és csak úgy tudok majd ismét teljességgel írni. Talán itt kell magam összerakosgatnom, a leírt szavak által és nem szükséges az előredolgozás miatt aggódnom. Úgy épülök majd fel, újjá és meg, ahogyan az oldal. Lassan, olykor spontán, néha megtervezve, egy hatalmas sóhajjal és levegővétellel nyitva a sorokat.