Új év, új tervek... szokták mondani, bár én nem vagyok a fogadalmak híve. Ha valamit meg akarok valósítani, akkor belevágok és nem gyűjtök össze egy listányi ígéretet, amit valószínűleg úgy sem fogok betartani, még az Új Év tiszteletére sem. Fogadalmat teszek, hogy idén ez és az... miért nem most? Miért nem a következő héten vagy még a hónapban? Kitűzünk egy időpontot, ami még kényelmesen messze van és nyugtatjuk a lelkiismeretünket, hogy majd akkor, majd januártól... pedig egyszer eljön az is és olyan gyorsan véget ér az év, hogy időnk sincs észrevenni. S akkor elővesszük azt a bizonyos listát, amin a felét sem pipálhatjuk ki az elképzelt terveknek. Na majd jövőre, igaz?
Én annak a híve vagyok, hogy "amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra" és ha valamit szeretnék megvalósítani vagy elérni, akkor nem kötöm évkezdetekhez.
Mindenesetre, azért én is rendet tettem az életemben és próbáltam kidobni minden felesleges dolgot, ami mérgez és keserít. Az utóbbi hónapom erről szólt és sokkal jobb érzés, hogy nem most kell mindezzel törődnöm. Tiszta lappal indíthatom a januárt, de ugyanúgy lehetne június is... nem fontos a hónap vagy az év sem, és nem azért kezdtem mániákus takarításba, hogy tiszta felületen tudhassam az életemet, ha már 2016 következik. Így alakult. Így jött ki a lépés. Azt hiszem, bármikor alkalmas az időpont, ha úgy érezzük, ideje levegővételhez jutni. A várakozás csak tönkretesz és megnehezíti a változtatás lehetőségét. Addigra, mintha hozzászoknánk a saját nyomorúságunkhoz és feleslegesnek tartanánk az előrelépést. Jó ez így. Megszoktam. Azt hiszem, valami ilyet műveltem én is az utóbbi időben. Majd lesz valahogy. December elején volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy elég és végeztem mindennel, és mindenkivel, aki árt nekem. Beengedtem a rosszat az életembe és valahol azt hittem, ez jó nekem. Én ezt szeretném. Akkor jutottam el a felismerésig, amikor más mondta nekem: miért csinálod? Mi szükséged neked erre? Több és jobb tőle az életed? Először szóra nyitottam a számat, majd be is csuktam és rájöttem, hogy semmi. Semmi sincs, amivel védeni tudnám. Ez volt benne a legelkeserítőbb, hogy nem volt mentség vagy magyarázat. Az eltelt évek folyamán legyintettem a dolog fölött és ahogyan írtam is, "Jó ez így. Megszoktam." módszerrel tovább mentem és figyelmen kívül hagytam, hogy igazából semmi előnyöm nem származik a dologból. Bár sok mindent nem a haszon vagy az érdek miatt teszünk, viszont amikor konkrétan nincs célja vagy értéke az életünkben valaminek, akkor mégis, miért ragaszkodunk hozzá? Én miért ragaszkodtam hozzá? Azt hiszem, a megszoktam a legjobb kifejezés, amiért az életemben tudtam ennyi ideig. Miért válnék meg tőle, ha ilyen szépen éldegél bennem, abban a kibélelt kis léleküregben?
Na de, evezzünk vidámabb vizekre... ha én nem is vagyok a fogadalmak és az ígéretek híve, más még lehet és ennek tudatában készítettem egy Inspirációs naplót, amit először csak a magam szórakoztatására írogattam, majd jött az ötlet, hogy miért ne oszthatnám meg az írótársaimmal? Nem kimondottan az évkezdetre való tekintettel írtam, viszont igyekeztem olyan vonatkozásokkal is ellátni, amelyek kimondottan illeszkedhetnek egy egész éves munkatervre, jelenleg a 2016-os év felépítésére. Azért is örültem ennek a dolognak, hogy megírhatom, mert a Pennát a kézbe immár 5. éve része az életemnek és kiadni egy ilyen munkát a kezemből, amin tükröződhet ennek a hosszú időszaknak az eredménye. Bár nem annyira pontos, mint szerettem volna (akkor azt hiszem, egy több száz oldalas könyvvé nőtte volna ki magát, és nem erre összpontosítottam), de úgy gondolom, minden benne van, ami kiindulópontot adhat minden kezdő írónak, a haladóknak pedig segíthet átlátni az általuk már jól felépített írói folyamatot. Ha én szeretném kitölteni, minden bizonnyal azokra a dolgokra világíthatnék rá önmagamnak, hogy bizony nagyon nem vagyok összhangban az írással.
Az utóbbi években lényegesen kevesebbet írtam, és ez nem bejegyzésekre értendő. Igen, írás ez is, persze... viszont nem az az írás, amikor történettel és fiktív szereplőkkel dolgozom. Az az írásnak egy másik formája, amit azt hiszem, kicsit elvesztettem és ez az összegzés talán segíthet abban, hogy túllendüljek rajta és hogy sikerüljön újra a részévé tennem a mindennapjaimnak ezt az alkotási formát. Ha érdekelne és szívesen megtekintenéd ezt a munkát, akkor látogass el a Pennát a kézbe oldalamra és ott részletesebben is olvashatsz erről a dologról, továbbá elmondom, miképpen juthatsz hozzá ehhez az anyaghoz.
S hogy én mégis, milyen fogadalmat tennék magamnak, ha muszáj volna? Azt hiszem, egy olyan tanácsot helyeznék magam elé, amit mindig is fontosnak tartottam alkalmazni és megélni: hogy sose engedjem, hogy mások megváltoztassanak. Sosem akarok olyan ember lenni, akit mások határoznak meg, aki másoktól Valaki és aki minden döntését, minden érzését és gondolatát másoktól teszi függővé. Igen, meghatározó szerepet tölt a család, a barátok, minden ember az életemben, viszont én Én akarok lenni minden pillanatban és nem Valaki, akit mások olyannak szeretnének látni, amilyennek ők akarják. S akinek nem vagyok elég jó, nem fogok megállni és minden erőmet beleadni, hogy megváltoztassam a véleményét. Nincs több léleküregbe fogadott Akárki, akit beengedek és elfogadok, csak mert jó az így is. Döntök, cselekszek és... azt hiszem lélegzem, álmodok, szeretek és élek.
Nincsenek megjegyzések: