Néha elfáradok beléd...
Egymást kergetik a szavak és a gondolatok,
mégsem érlek utol vagy már éppen rég le is hagytalak,
s nincs idő a visszafordulásra.
Már rég eltévedtünk egymás mellett.
Néha elveszek a létezésedben...
Árnyalak vagy a sötétben,
akit érinteni nem lehet és mégis látom a vonásokat,
ahogy mosoly-ívbe rezdülnek a szavaid,
s mégsem hallak a zajban.
Már rég nem halljuk egymás kiáltását.
Néha elengedem a lelked...
Érthetetlen fogalmakba kapaszkodunk,
melyben egyikünk sem érzi szabadnak az életet,
és mégis egymás sarkában toporgunk,
mintha remény szikrája égne valahol a távolban,
s nem vesszük észre, hogy mi magunk vagyunk a káosz,
amivel sötétséget hozunk egymás világára.
Ilyenkor néha elfáradok.
Olykor elveszek.
Szabadon engedném mindkettőnket.
Nincsenek megjegyzések: