Jól mondják, hogy ami halott, abba már nem lehet életet lehelni. Próbálkozhat az ember, de előbb-utóbb rájön, hogy minden erőfeszítés ellenére már nem ugyanaz. Hihetetlen, hogy meg tudnak téveszteni a saját emlékeink. Volt valami, ami szép volt és értékes, majd elég volt egyetlen mondat, hogy porrá zúzza... kínos hallgatások és amolyan "nem vagyok se rosszban, se jóban" csend következett, amit én mondhatni feloldottam. Mindig is hamarabb bocsátottam meg vagy kértem elnézést, még ha nem is én voltam az, aki bántotta a másikat. Nem szeretem a veszekedéseket és az értelmetlen vitákat. Az értelmeseket sem, és igyekszem nem elmerülni benne. Sor került rá, egymáshoz vágtunk néhány meggondolatlan szót, viszont úgy gondolom, hogy mindent meg lehet beszélni és a gyors tisztázás képes eltörölni a pillanatnyi rossz dolgokat. Hónapokig nem beszélni valakivel, csak mélyebbre nyomja azt a bizonyos tüskét és annál nehezebb kihúzni... az azonnali bocsánatkérés nem fájdalommentes, de talán kevésbé öli meg a kapcsolatot vagy okoz törést a stabilitáson.
A probléma ott kezdődik, amikor a megbocsátást és a tovább lépést követően felvetődik a kérdés, miszerint: szükségem van erre? Azzal, hogy visszaengedünk valakit az életünkbe, tényleg "vissza" történik vagy már valami más? Jelenleg, nemet mondanék erre a dologra. Megbántam-e? Talán... vagy legalább is nem vagyok maximálisan biztos abban, hogy jó döntést hoztam. Vissza akartam kapni valamit és igazából ez meg is történt. Visszakaptam. Viszont szembesülni azzal, hogy mit birtokoltam és hogy miben éltem hónapokig, mindezt teljesen átértékelte bennem az a néhány hónap, amíg nem volt az életem része. Fellélegzés volt nem érezni és nem tudni róla, most pedig újra súlyként nehezedik a vállamra. Ami különbség a két helyzet között az az, hogy akkor nem is gondolkodtam azon, hogy mentesítsem magam a dolog alól. Elfogadtam és együtt éltem a helyzettel, most viszont megfogalmazódott bennem az az önző - de talán jogos önzőségből fakadó -, elgondolás, hogy semmi szükségem már erre a kapcsolatra. Teljesebb, boldogabb és tisztább vagyok nélküle.
Rémes ebbe belegondolni, ámde miért ragaszkodnék csak azért valamihez, mert megszoktam és évekig része volt az életemnek? Azért legyek valaki lelki szemetese, mert neki ilyen formában van szüksége rám? Mi a jó nekem ebben? Hol érvényesülök én a kapcsolatban? Mi az, ami nekem ebben örömöt okoz? Mert segíthetem a másikat, és a támasza lehetek? Szép dolog, ha számítanak az emberre, ellenben más számítani és használni. Amikor nem egyezik az a két énkép, ami a másik fejében és a miénkben él önmagunkról, ott bizony probléma van. Az idő képes lehet kőbe vésett szabállyá formálni a kapcsolatban maradást? Azért legyek valakivel, mert így szoktuk meg vagy mások szemében így elfogadott, már önmagában is egy szenvedés szerintem. Különös, hogy pont akkor látunk a legtisztábban, amikor a legnagyobb a felfordulás körülöttünk.
A munkahelyemen az egyik lánnyal feljött egy beszélgetés, pont erről.
VálaszTörlésNem tudja eldönteni, hogy maradjon-e a kapcsolatban, amiben nem boldog, csak azért mert fél az egyedülléttől és nem bízik magában. Holott egész munkaidő alatt csak azt sorolta megállás nélkül, hogy mi nem jó a kapcsolatban és miből van már elege, mennyire nem szereti a másik fél.
De ha megkérdeztük, hogy miért nem hagyja ott csak jöttek a kifogások. Áh nem is olyan rossz ez és amúgy is mit kezdene ő egyedül?
Jó lenne megmutatni neki az írásodat, hátha kicsit átgondolná a dolgokat.
Neki sem jó így, biztos vagyok benne.
De hát mi nem mondhatjuk meg senkinek, hogy mit tegyen. Magától kell rájönnie.
Nem egyszerű. főleg ha csak az egyik fél érez így. Lehet, hogy utólag a másik is belátja majd, de tudom, hogy jelenleg én lennék a legrosszabb ember a világon, ha elmondanám, hogyan érzek. Egyelőre keresem a megfelelő alkalmat, ami lehet, sosem jön el vagy igazából minden alkalom megfelelő lenne, csak én keresem a tökéletesebbnél tökéletesebb pillanatot. Nem egyszerű, mert bármennyire is szabadulni akarsz a dologtól, nem akarod megbántani a másikat vagy az érezni, hogy csalódott benned. Pedig elkerülhetetlen, igaz?
TörlésRemélem, tudja rendezni a munkatársad a problémáját, és remélem, előbb-utóbb én is! :)