A vegaság kezdetei - Egy csésze könyv ☕

2017. január 2., hétfő

A vegaság kezdetei


Sosem gondoltam volna, hogy egyáltalán ez a szó, hogy vegaság jelen lesz a tudatomban, továbbá az életemben vagy, hogy többet fog jelenteni annál, minthogy tudom másokról, miszerint vegán életmódot folytatnak. Tudom, hogy manapság egyre többen vannak, akik áttérnek erre az életmódra, ami egyrészt változást jelent az étkezésben, viszont mindemellett megváltoztatja az életszemléletet is. Vegetáriánusnak lenni egy dolog, amikor lemondasz a húsról, a tejtermékek fogyasztásáról, ellenben vegánnak lenni már egy sokkal komplexebb dolog. 
Nem igazán vagyok jártas a megnevezésekben, hogy ki melyik csoportba tartozik, viszont elmondhatom magamról, hogy a vegetáriánusok táborát erősítem jelenleg vagy legalább is szeretném erősíteni, és ehhez tartani magam az elkövetkezendő hónapok során. Hirtelen jött döntés volt a részemről, de talán már jó ideje fogalmazódott bennem, csak magam sem vettem észre vagy nem voltam teljesen tudatában, hogy mi felé tartok. Egyik történés vagy tett követte a másikat, és egyszer csak kimondtam magamban azt, ami már jó ideje motoszkált a fejemben: lemondok a húsról. 

Lehet, hogy az ünnepeknek is "köszönhető" az, hogy elkezdtem fintorogni a húsos ételek látványától, viszont ezt leszámítva is volt bennem egy késztetés vagy ellenállás, hogy félretoljam a tányéromról, és ne találjam ízletesnek vagy finomnak. Majd egy szerencsés véletlen folytán beleakadtam egy youtube videóba, amelyben egy lány arról mesél, miképpen lett vegán, miért döntött emellett az életmód mellett, milyen pozitívumokat tapasztalt, továbbá hogyan éli meg a mindennapokat az állati termékek fogyasztása nélkül. Egyrészt lebilincselő volt, másrészt tanulságos, de leginkább elborzasztó számomra minden egyes tény, amellyel körülírta, hogy őt milyen válaszok, továbbá megtapasztalások vitték abba az irányba, hogy immár három éve vegán életmódot folytasson. 
Nem tudom, hogy én eljutok-e valaha is addig, hogy lemondjak a tejtermékekről és hogy ne csak a húst vonjam ki az életemből, viszont úgy gondolom, hogy jobb kis lépésekben haladni és majd eldönti az élet, hogy miképpen haladok ezen az úton. Abban biztos vagyok, hogy eltökélten tűztem ki magam elé a célt és tartani fogom magam hozzá, pedig nem vagyok a kitartásomról híres... legalább is, ami az étkezési szokások megváltoztatását illeti. 

Régebben számtalan diétával foglalkoztam, mindenfélét kipróbáltam, de eredményes, látványos és sikeres változást sosem tapasztaltam. Nagy mértékben biztos nem, még ha elvétve látszott is valami alakulás. Ami mindebben negatívum volt számomra, hogy bizonyos ételek megvonásával bár elértem némi változást, amint visszaálltam az eredeti, megszokott étrendemre, rögtön elkezdtek visszaszaladni a leadott kilók, és ott voltam, ahonnan elindultam. A húsról való lemondásban nem az ösztönzött, hogy akkor ezzel a módszerrel majd biztosan fogyni fogok, de szeretnék hozzájárulni vele és kiegészíteni a sportolást, ami nálam a futást jelenti. Már csak amiatt is érzem jó döntésnek, mert nem diétába fogtam, amit később úgy is félbehagyok majd, hanem egy az egyben életmódot váltok, aminél nem szerepelnek majd azok a fogalmak, hogy "normális étrend, ahogyan ezelőtt ettem, vagy a diéta előtt így étkeztem", stb. Azt és úgy eszem, amit és ahogyan valószínűleg a későbbiekben fogok és remélem, hogy e köré építve a mindennapos sportolást, elérek valami eredményt. A puding próbája az evés, ahogy mondani szokták. Remélem, hogy az elkövetkezendő hetek és hónapok során tapasztalni fogok számos előnyt testileg és lelkileg egyaránt, ami tovább erősít majd abban, hogy folytassam a vega étkezést és életmódot. 

Már csak amiatt is hasznos lesz ez a kihívás, mert új ételeket, ízeket és recepteket ismerhetek meg, másrészt biztos, hogy sokkal több zöldséget és gyümölcsöt fogok belecsempészni az étrendembe, amelyek eddig hát... szerepeltek, de nem annyira, mint kellett volna. Nem csak testileg, de lelkileg is egészségesebbnek fogom magam érezni, hogy teszek valamit magamért, ami akár maradandó változás is lehet az életemben, ha hozzászokok. Hosszútávon pedig még inkább megmutatkozik majd számos előnye, amely a vega életmóddal jár. 

Köszönöm, hogy elolvastad és remélem, hogy tetszett, továbbá hasznosnak találtad ezt a bejegyzést! Ha gondolod, szólj hozzá és írj véleményt! Előre is köszönöm!

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok az elhatározásodhoz és kitartást kívánok a kivitelezéshez! Jómagam egész életemben vegetáriánus voltam, jelenleg pedig a vegánná válással próbálkozom. Rengeteg jobbnál-jobb recept van már az interneten, amik segítségével sok finomságot el tudsz könnyedén készíteni, és Budapesten is egyre több helyen kínálnak vegetáriánus ételeket. Minden jót!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! :) Szeretném ezt nem csak ideiglenesen csinálni, hanem a továbbiakban is folytatni és megtartani az életemben, mint életmódot és étkezést. A vegánságig még sok mindent kellene tenni, de talán annak is eljön majd az ideje. Igen, nagyon sok jó receptet lehet találni a neten, böngészgettem jó párat és ma szójával készítettem ebédet, finom lett nagyon :)
    Köszönöm a hozzászólásod!

    VálaszTörlés

Flickr Images