Brittainy C. Cherry - Lebegés

Óva intettek Tristan Cole-tól. Azt mondták, kegyetlen, jéghideg, durva. Elítélték a múltja miatt. Ha csak ránéztek, egy szörnyeteget láttak, akinek bűnhődnie kell. Én tehetetlennek és dühösnek láttam, mert bennem is hasonló erők dolgoztak. Üresek voltunk. A múlt sebei a földre húztak minket, pedig mi lebegni szerettünk volna. Ő mennydörgés volt, én villámfény – soha nem volt még ilyen tökéletes vihar. Tristan csókja haragos volt, és szomorú. Bocsánatkérő és gyötrelmes. Nyers és valódi. Mint az enyém. Lizzie és Tristan torokszorító szerelmi története éppúgy szól veszteségről és újrakezdésről, mint a bennünk rejlő démonok legyőzéséről. Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!

Jó párszor belefutottam a borítójába, mire elkezdtem olvasni. Addig csak kerülgettem, bár a tartalom első olvasatra felkeltette az érdeklődésem. Talán egy-egy könyvnél fontos, hogy mikor olvassuk. El kell kapni a jó pillanatot... egy rosszkor megválasztott könyv lehetséges, hogy bármennyire jó, nem hagy jó nyomokat bennünk. Talán ezért sem kezdtem hamarabb. Akkor kellett, amikor úgy éreztem, eljött az ideje. S a Lebegés a legjobb pillanatban talált meg. Be tudtam fogadni és teljesen át tudtam érezni a mondanivalóját.

Kedvelem az olyan könyveket, amikor adott két szereplő, és mindketten terheket, emlékeket cipelnek, továbbá fájdalmas megpróbáltatások okozta sérüléseket viselnek magukon. Jó látni, ahogy fejezetről fejezetre összecsiszolódnak és együtt lesznek valakik. Összetesznek két félt, és alkotnak valami újat. Tristan és Lizzie szerelme nagyon lassan bontakozik ki és valahogy, mégsem csalódás a várakozás, vagy a vontatott cselekményvezetés. Ha rögtön egymásba szerettek volna és afféle "szerelem első látásra" bevillanással máris vonzalmat kezdtek volna érezni a másik iránt, kevésbé lett volna hiteles a cselekmény. Bár minden romantikus könyv esetében bennem van kicsit a pesszimista hozzáállás, hogy "ilyen csak a mesékben van", azért akad egy-két olyan könyv, amely el tudja hitetni velem, hogy ilyen tényleg megtörténhetne - legalábbis addig, amíg olvasom és még megvan bennem az élménye. A Lebegés abszolút ilyen könyv.

~ Ismered azt a helyet a rémálmok 

és az álmok között? Ahol sohasem 

jön el a holnap, és a tegnap fájdalma 

teljesen megszűnik? Ahol a szíved 

egyszerre dobban a szívemmel? 

Ahol nem számít az idő, és a légzés 

sem teher? Ahol nem létezik más, 

csak a könnyű lebegés? 

Ott szeretnék élni. Veled. ~

Szerethető volt minden gondolata; a vívódások, az érzések megmutatkozása, vagy olykor eltitkolása, a váltott szemszöges ismertetés pedig kimondottan jót tett neki, mert így mindkét szereplő gondolataiba beleláthattam. A gyász és a veszteség megmutatkozása, érzékeltetése szépen átjött az író részéről. Nem taglózott le, de végig egyfajta komor hangulatba burkolta a történetet, amelyet nem negatívumként emelek ki. Valóságosan és emberien tükrözte mindazt, amikor elveszítünk valakit, és miközben hűek próbálunk maradni a szerettünk emlékéhez, nyitnánk egy új kapcsolat felé annak reményében, hogy megérdemeljük újra, hogy boldogok legyünk. Ehhez viszont társulhat egy jó adag bűntudat, bizonytalanság és harc önmagunkkal. Tanulságos, és szívet melengető történet. A maximumot nem mondanám, de azt megközelítve sikerült kihoznia az írónak azokat az elképzeléseket, amelyeket én elvártam ettől a témától. 

Bár összességében pozitív a véleményem a könyvvel kapcsolatban, voltak bennem negatívumok is, miután a történet végére értem. Az egyik, hogy a történet nem volt kimondottan csavaros vagy ötletgazdag. Éppenséggel kiszámítható volt, amely kicsit a rovására írható fel, de még nem annyira szemet szúróan, hogy ne lehetett volna élvezni a történetet. Ami számomra leginkább negatívum volt, az a lezárás. Számomra bőven elég egy pillanat leírása, ahogy egymásra néznek vagy mondanak valamit, ami számukra közös dolgot jelent, s mondhatni lekerekíti a történetet. Huss, elszállt, vége... nem értem, miért kell egy egész epilógust arra rászánni, hogy már gyerekük van és hatalmas boldogságban élnek. Engem kimondottan zavar az efféle klisés megoldás. Nem vagyok kibékülve vele. 

~ Nem értettem, miként lehetséges, hogy két összetört ember ilyen mértani pontossággal találjon rá a másik szívének szétzúzott szilánkjaira. ~

* * *

Összességében ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a krimi keveredését a romantikus stílussal. Bár csak fűszerezte a történetet, azért sikerült különleges hangulatot teremtenie, mintha csak szimplán szerelmi történetről lett volna szó. Jót tett neki, izgalmassá tette. A szereplők is kedvelhetőek voltak - már aki, ugyebár, mert negatív oldalt képviselő karaktereknek is kell lenni egy történetben -, megvolt a helyük és céljuk a történetben. Nagyon szép volt a kibontakoztatás, ahogyan fokozatosan láthattam kirajzolódni Tristan és Lizzie egymás iránti érzelmeit, s a megható vallomások, megindító gondolatok még tovább emelték a tartalmát. Persze, nem teljesen hibátlan számomra a könyv, de az üzenete átjött, a reménybe való kapaszkodás érzése. Élvezetes, fordulatos és szívmelengető olvasmány!