A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára. Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni. Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen. Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…
Nagyban tombolt az alkonyatláz, amikor megjelent ez a könyv és mivel Stephenie Meyer, nem is kételkedtem benne, hogy nekem való könyv... egész addig, míg el nem olvastam a tartalmat. Nos... eléggé vegyes érzéseim voltak, érdekelt is meg nem is, és jó párszor leemeltem a könyvesboltban a polcról, mire rávettem magam, hogy a kasszáig is elmenjek vele. Vegyem, vagy ne vegyem? A tartalom olvasása után nem éreztem semmiféle megmozdulást vagy kíváncsiságot, hogy elolvassam, viszont mégis furdalt valami belülről, hogy hiba lenne nem megvennem.
Így végül hazáig elkísért a könyv és ezzel nem ért véget a "hogyan legyünk pesszimisták egy könyvvel" érzésem. Az első néhány fejezetet többszöri nekifutásra sikerült csak végig olvasnom. Őszintén szólva, szenvedtem a stílussal és nem értettem, mi is akar ebből kibontakozni. Mondhatnánk, hogy "olvasd tovább és megtudod", viszont annyira idegen volt számomra az egész cselekmény, hogy már-már kétségbe vontam azt is, hogy egyáltalán végig olvassam-e a könyvet. Aztán, a kezdetleges kudarcok után, egyszer csak átbillentem az akadályon és a könyv beszippantott. Lehet, hogy rossz időben kezdtem olvasni és csak a véletlen műve volt, hogy ennyire megküzdésnek számított az első néhány fejezet megértése, de utána felvettem a történet fonalát és le se tudtam tenni, egészen az utolsó oldalig... bár azután sem kimondottan, mert azóta tucatszor újra olvastam már a könyvet és még mindig képes vagyok élvezni, szeretni és elmerülni benne.
~ Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. Nem a hangod, hanem amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel ebben a testben, hanem az, amit teszel vele. Te vagy gyönyörű.~
A történet nem mondható túlkomplikáltnak. Egyszerű szituáció, követhető cselekményvezetés, amit Stephenie-nek mégis sikerül valami plusszal megtöltenie. Bár adott a sci-fi téma, érzékelhető a leírásokból, továbbá a párbeszédekből is, hogy ez a történet sokkal többet nyújt annál, minthogy csak egy szimpla szerelmi történetről beszéljünk. Melanie és Vándor kapcsolata egészen rendkívüli módon bontakozik ki előttünk és eleinte persze megvan az ellenszenv, a "ki a testemből, mert az csak az enyém!" szituáció, viszont idővel olyan szinten egymásba kapcsolódik a két jellem, egyéniség, gondolat-és érzésvilág, hogy egymás nélkül már nem is tudnánk elképzelni őket. Eggyé válnak a történet során, viszont Stephenie Meyer mégis húz egyfajta vonalat közöttük, amellyel megteremti a kontrasztot. Azt az eltérést, amellyel külön-külön kezelhető mindkét fél: ez pedig maga a szerelmi háromszög megjelenése. Egy test, két lélek, és két férfi iránt érzett szerelem. Ez eleinte nem ennyire különválasztható, mivel Vándor nagyon is Melanie gondolatainak befolyása alá kerül. Bár Melanie a gazdatest és Vándor úgymond a belé ültetett lény, mégsem ő a megszálló. Melanie továbbra is él, gondolkodik és érez, s valahogy mindez Vándor személyiségének kialakulására is hatással lesz a történet során, amelynek következtében Vándor beleszeret Jared-be... csakhogy ott az a bizonyos bökkenő: mindez Vándor valódi érzései, vagy Melanie érzéseinek a kivetülése?
~ A hangja olyan halkan szólt, hogy csak én hallhattam.
– A kezemben tartottalak, Vanda. És gyönyörű voltál. ~
Hogy ne áruljak el sokat, nem boncolgatom tovább a kérdést, viszont érdemes elgondolkodni rajta, hogy mi is a szerelem? Önmagáért szeretjük a másikat vagy csak az általunk kivetített érzésekkel felruházva látjuk szeretettnek a másikat? Valódi mivoltát látjuk, vagy olyannak, amilyennek szeretnénk, hogy legyen?
A könyv előrehaladtával egyre jobban megmutatkozik az erre adható válasz Vándor szemszögén keresztül, aki ismerkedik egyrészt a világgal, másrészt a szerelemmel és az emberekkel kialakítható kapcsolatokkal. A szerelem mellett pedig szintén kérdéssé válik, hogy miképpen viselkedjünk másokkal: ahogyan elvárják, vagy ahogyan mi helyesnek érezzük?
~ Soha nem tudhatod, mennyi időd van még.
A szememből csorgó könnyek mindkettőnk könnyei voltak. ~
A filmről csak röviden annyit, hogy bár vannak nagyon szép pillanatok átemelve, számomra egyáltalán nem adta vissza azt az érzést, amit olvasás során éreztem. Láttam magam előtt a cselekmény, még a szereplők tekintetében sem volt hiányérzetem, szerintem jól eltalálták, viszont a könyv mélységét nem igazán sikerült vászonra vinni. Fontos, hogy minden egyes könyvadaptáció esetében figyelembe vegyük azt a tényt, hogy a film körülbelül két órás időtartamon belül próbálja lekövetni a könyv eseményeit és történéseit, míg egy könyv esetében több száz oldalon keresztül ,,együtt lehetünk" a szereplőkkel. Én inkább kellemes kiegészítésként szoktam a filmekre gondolni, viszont alapul venni vagy összehasonlítani nem érdemes a könyvvel. Nem mondanám, hogy csalódás volt a film, de hiányérzetem volt mindvégig. Legfeljebb annak ad maradandó élményt, aki nem olvasta a könyvet. Úgy, egészen élvezhető, ha csak önmagában értékeljük, a könyvvel együtt viszont nem érdemes. Túl sok a hézag, aminek kitöltésére csak a könyv alkalmas. Megismerésre ellenben, mindenképp javaslom, hogy ne csak a könyvet, hanem a filmet is ismerjétek!
* * *
Azt hiszem, hogy a könyv nem pusztán sci-fi. Nem is csak romantikus regény. Persze, érinti ezeket a témákat, ki is tölti a rendelkezésére álló teret, viszont ennél sokkal több. Ahányszor olvasom, annyiszor tölt meg újabb gondolatokkal és válaszokkal az élettel kapcsolatosan. Az bizonyos, hogy nem egyszerű könyv, a szó legjobb értelmében. Stephenie Meyer hihetetlen módon teremti meg a szereplők érzéseinek és gondolatainak átérezhetőségét, együtt örülünk és vívódunk velük, s a végén azt vesszük észre, hogy már egyetlen szereplő sincs, akit ne értenénk, fogadnánk el vagy ne szeretnénk. Mindenki értelmet nyer és végül célba ér.
Ajánlani tudom mindenkinek, aki valami többre vágyik. Egy olyan történetre, amelyet szívesen olvas majd el újra és újra, s ami maradandó élményt ad. Ígérem, nem fogsz csalódni! Ha gondolod, olvasás után írd meg a véleményed kommentben!
Nincsenek megjegyzések: