A zárkózott, passzivitásra hajlamos Lucas élete egy csapásra megváltozik, amikor a tizennégy éves Sofía bekopog az ajtaján. A lány nemrég veszítette el az édesanyját, aki a férfi fiatalkori szerelme volt, és akit a szakításuk után soha többé nem látott. Lucas egyúttal azt is megtudja, hogy Sofía a közös lányuk. Kettejük között lassanként törékeny bizalom alakul ki, és felfedezik egymás legbensőbb titkait is. Az Ilyen a boldogság két magányos, sebzett ember története, akik megtanulnak szeretni, és együtt néznek szembe a változással járó félelemmel és bizonytalansággal, miközben felfedezik a lemondásban és az önzetlenségben rejlő örömöt is. Eduardo Sacheri új regénye a megjelenését követően Argentínában és Spanyolországban is nagy sikert aratott.

Rég olvastam ennyire kedves, szívet melengető történetet. Általában, ha jó könyvre vágyik az ember, akkor elvárja, hogy legyen benne izgalom, kaland, némi szerelmi szál, küzdelem, pörgős cselekmény és ütős végkifejlet. Nos, a könyv ezeket egyáltalán nem tartalmazza... de még milyen jó, hogy nem! Persze, ebben a könyvben is van egyfajta megküzdés-jelleg, és mint minden kamasz, Sophie-ban is feltámadnak az érzelmek, ha egy helyes fiút lát, viszont összességében nézve a történetet, semmi sincs meg azokból az érvekből, amelyeket az előbb felsoroltam, mint a jó könyvek ismérveit. 

Az író in medias res megoldással rögtön a dolgok közepébe vág, és Sophie már is ott áll az édesapja ajtajában, miszerint: Helló apa! Én vagyok a lányod, akiről eddig nem is tudtad, hogy létezik! A történetnek ez a legfőbb cselekménymozgató eseménye, amely köré íródik a történet, és bár kevésnek tűnik, hogy egyes egyedül elvigye a hátán a történetet, mégis működik. Mégpedig azért, mert a szemünk láttára bontakozik ki Lucas és Sophie megismerkedésének folyamata, hogy miképpen tudnak alkalmazkodni egymáshoz, milyen közös jellemvonásokat és tulajdonságokat találnak a másikban, tehát: valóban képesek-e apa-lánya szemmel tekinteni a másikra? 

Az író szerintem nagyon hihetően és őszintén érzékeltette a kettejük közötti kapcsolatot. Hitelesnek éreztem az érzelmeiket, a gondolataikat és ahogyan mindketten kényelmetlenül érzik magukat a kialakult helyzetben. Ellenben, ahogy az idő gyógyír a sebekre, úgy kezd a Sophie és Lucas közötti távolság, vagy éppen űr megtelni kötődéssel, ragaszkodással, és szeretettel. Nem egyszerű és a történet is lassan halad előre, viszont az elnyújtott tempó szerintem jót is tesz neki abból a szempontból, hogy így még nagyobb hangsúlyt kap az, hogy mikor és hogyan tanulunk meg bízni a másikban. Ha kevesebb cselekménnyel és rövidebb történettel zavarta volna le mindezt az író, kevésbé lett volna hihető. 

A mellékszereplők ebben a történetben nem igazán voltak jelentőségteljesek. Inkább csak kitöltötték a szöveget, színesítették a történéseket, de hozzáadni valahogy nem adtak semmit. Ezt főleg Lucas élettársára, Fabiana karakterére tudom érteni, aki már az elejétől kezdve ellenszeves, és ez valahogy a történet végére sem változott meg. Mindemellett pedig, egyáltalán nem értettem a kettejük között lévő kapcsolatot. Szerelemnek nem nevezném, - talán soha nem is ismerték ezt a szót -, viszont a kölcsönös tisztelet és ragaszkodás hiánya szinte ordított a lapokról, és bár Sophie csak szítja a tüzet kettejük között (hiszen Lucas számára fontosabb lesz a lánya, mint az élettársa, akinek megjegyzem, cseppet sem tetszik Sophie feltűnése és hogy betolakszik az életükbe), nem értem, hogy működhetett eddig a kapcsolatuk és egyáltalán, miért éltek együtt, ha nem boldogok egymással? 

Még arra sem fogható, hogy Sophie annyira elviselhetetlen természet lenne, akivel nem lehet együtt élni és nem lehet elfogadni, hogy belecsöppent az életükbe. Itt alapvetően Fabiana hozzáállásával és természetével volt a probléma, aki személyéből és karakteréből adódóan képtelen volt megszokni, vagy tolerálni a helyzetet. Valahogy az író úgy gondolta el, hogy ő eredendően ilyen és a történet végére sem mutat majd jellemfejlődést (megkedveli Sophie-t, elfogadja lányának és együtt nevelik). Semmiféle közeledést nem mutatott fel, végig csak az ellenszenvet és a dühöt lehetett érezni a részéről, amit nem igazán tudtam mire vélni. 

Ha valaki látszólag vagy vélhetőleg, boldog párkapcsolatban él, akkor képes rugalmasan venni az ilyen helyzeteket, alkalmazkodni és a másik kedvéért lépni, közeledni vagy engedni. Nem értettem ebből a szempontból az író megoldását, az viszont előnyére vált, hogy Sophie megjelenésével Lucas is beláthatta, mennyire sivár, semmitmondó kapcsolatban élt évek óta.

* * *

Talán ennyi lenne igazából a negatívum, maga Fabiana szerepe, továbbá a mellékszereplők jelentéktelensége, de mellette szól, hogy ezek semmiképp sem váltak a történet kárára. Lucas és Sophie kapcsolata sokkal többet jelentett, sokkal többet adott és olyan élményt jelentett megismerni a történetüket, amely mellett minden apró hiba eltörpül. 

Csak ajánlani tudom, ha szeretnél valami mást olvasni a megannyi tucatkönyv mellett, szeretnél jókat mosolyogni és nevetni - mert humor aztán van bőven a könyvben -, és Sophie jellemét, karakterét mindenképp érdemes megismerni. Nagyon eredeti, vicces és szerethető szereplő! Kár, hogy nincs több része a könyvnek, mert lehetett volna még folytatni és szerintem sokan szívesen olvasták volna még, hogy hogyan alakul tovább akár a történet, akár Lucas és Sophie kapcsolata. 

Bárkinek jó szívvel ajánlom a könyvet! Egyszer mindenképp olvasd el! 

Ha gondolod, olvasás után írd meg a véleményed kommentben! 

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem!