Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart. Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri. A Printz-díjat elnyerő John Green azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely olvasók egy egész új generációját hozta lázba.
~ Margo mindig is szerette a rejtélyeket. Én pedig a későbbi események fényében úgy láttam, annyira szerette a rejtélyeket, hogy ő maga is azzá vált. ~
Abban biztos voltam, hogy tetszeni fog, el fogom olvasni, és nem fogom félretenni az első néhány fejezet után. Arra viszont nem számítottam, hogy ennyire magával ragad és meghatározó élményt jelent majd. A történet középpontjában egy egyszerű, hétköznapi, szürke karakternek mondható fiú áll, Quentin, aki a suli hierarchikus felépítését tekintve nem tölt be különösebben neves pozíciót. Megvannak a barátai és éli a mindennapi csendes, nyugodt életét... amíg be nem mászik az ablakon Margo Roth Spiegelman. Ő a történet fő mozgatórugója, bár ellentmondásos módon szinte jelen sincs a történetben. A történet róla szól, ő miatta veti papírra az író a sorokat, viszont a történet sokkal több oldalról és irányból közelíti meg azt, hogy bemutathassa számunkra, mint főszereplőt. Olykor nem megszokott módon botlok egy-egy történetbe. Nem a könyvet fedezem fel, nem a borító ragad meg, nem a tartalom és még csak nem is az, hogy már előtte olvastam más történetet az írótól. Megesik, hogy hamarabb talál meg a készülő film előzetese, mint maga az eredeti, papíralapú történet. Így volt ez a Papírvárosok esetében is, amikor is belefutottam az előzetesbe, és rögtön felkeltette a figyelmem. Eddig hogyhogy nem hallottam róla? Miért nem ismertem? Még nem olvastam volna?
A könyv, vagy inkább maga az író határozottan megteremti azt a hangulatot, amit szeretne: mégpedig a Margo Roth Spiegelman iránti rajongást. Ezt már a könyv első lapjai is tükrözik, viszont ami zseniális benne, hogy tényleg működik. Olvasóként elkezdtem anélkül szimpátiát érezni Margo iránt, hogy valójában ismerném, és szinte a bűvkörébe volt mindazzal, ahogyan mások vélekedtek róla. Ismerni akartam, látni akartam, talán még a barátja is szerettem volna lenni a történet olvasása során. Lehet, hogy ez csak az író bravúrja, viszont Quentin karakterén keresztül megértjük, hogy miért is érdekes, különleges és magával ragadó Margo karaktere.
~ Olyan nehéz elmenni - egész addig, amíg az ember el nem megy. Mert utána ennél könnyebb istenverte dolog már nincs is a világon. ~
Szerintem mindenki életében van egy ilyen személy, aki karizmatikus és stílusos. Kicsit szeretnél olyan lenni, mint ő és mindeközben élvezed azt, aki mellette lehetsz. Mintha kapnál abból a kisugárzásból, amit birtokol és Te is különlegessé válnál. Ebben a helyzetben viszont, az a poén - amit nem veszünk észre, vagy éppen nem akarunk -, hogy Margo ugyanolyan hús-vér, sérülékeny ember, mint Te. Nem különlegesebb, nem érdekesebb és nem kiválóbb. Átlagos. Hétköznapi, aki ugyanúgy mindennapos problémákkal és gondokkal küzd, akárcsak Te. A könyv olvasása során, a kezdeti Margo-varázs fokozatosan halványulni kezdett, míg végül kipukkant, akár egy lufi és ott állt előttem a lány, lecsupaszítva és fehéren. Semmi varázs. Csak Margo.
Ezzel nem azt mondom, hogy Margo színtelen, jellegtelen karakter lenne, erről szó sincs... viszont mindaz, amit olvasóként megéltem és amilyennek megismertem, az mind-mind a mellékszereplők gondolatainak és érzéseinek ráhatása Margo karakterére. Ők tették azzá, ami és azért láttam olyannak, amilyennek, mert a mellékszereplők annyira erősen kötődtek a személyéhez. Kedvelték, szerették, törődtek vele, féltek tőle, esetleg utálták vagy éppenséggel semmit sem tudtak róla. Mások miatt vált azzá a lánnyá, akiről úgy gondoltam, ő Margo Roth Spiegelman. Viszont mindez semmi ahhoz képest, aki ő valójában. Az író erre tapint rá nagyszerű módon, s ettől vált a könyv is számomra letehetetlenné.
A való életben is megesik, hogy sokkal szebbnek, jobbnak, nagyszerűbbnek látunk valakit, mint amilyen valójában. Nem biztos, hogy pont az ellenkezője igaz, de sokszor azt látjuk, amit látni akarunk. S ez éppúgy fordítva is igaz. Lehetséges, hogy valakit ellenszenvesnek vagy unszimpatikusnak érzünk, pedig ha esélyt adnánk arra, hogy jobban megismerjük, kellemesen csalódnánk. Margo személyisége hasonlóképp élt a karakterek tudatában. Volt, aki rajongott érte, mert olyannak látta, amilyennek ő akarta: kivételesnek, eszesnek, találékonynak és egyedinek. Más utálta, mert valami olyat testesített meg, amit ő sosem fog birtokolni vagy úgy gondolta, Margo sokkal szerencsésebb benne hozzá képest. S ha Margo azt kívánta, bárcsak cserélhetne vele? Mit gondolt volna, ha tudja, hogy Margo irigyelte az életét? Nem hitte volna el, gondolom.
Margo egy rettentő összetett személyiség a történetben, és ezzel együtt a legegyszerűbb, leghétköznapibb karakter is egyben, aki valami másra vágyik, mint amit az élet elé gördít. Valaki másra vágyik, aki értékeli, olyannak látja, amilyen és nem olyannak, amilyen lehetne. Többre vágyik, egy izgalmasabb és gazdagabb életre, ahol mersz önmagad lenni, vállalod a gondolataidat és nem félsz az érzéseidtől. Manapság ezek szabják a legnagyobb gátakat az emberben: az élettől és a saját magunktól való félelem.
A könyv erre világít rá és mondhatni leckét ad arról, hogy lehet másképp is élni. Úgy, ahogyan Margo gondolataiban és elképzeléseiben él.
~ Egy tucat Tulipán, egy Palack víz, Papír zsebkendő, egy Flakon kék Festékspray.
– Érdekes a nagybetűhasználatod – jegyeztem meg.
– Ja. Hiszek a nagybetűk véletlenszerű használatában. Merthogy az általános szabály oly igazságtalanul mellőzi a mondat közepén található szavakat. ~
* * *
Negatívumot nem tudnék felhozni. Amit talán apróságként ki tudnék emelni, hogy Margo nagyon kevés jelenetben kapott helyet annak ellenére, hogy ez az ő története. Lehetett volna néhány visszaemlékezés is, amelyben tényleg ő mutatkozik meg és nem csak a karakterek gondolatain keresztül ismerhettem volna meg. Így egy kicsit egyoldalú volt az ábrázolás, de nem éreztem hátránynak vagy hibának. Csak amolyan megjegyzés a részemről, ami semmiképp sem vett el az olvasás élményéből. Bátran ajánlom! Talán tippnek annyit adnék, hogy utazás során olvasd el. A könyvben is nagy szerepe van ennek és talán még jobban emeli a könyv hangulatát, ha Te magad is úton vagy!
Nincsenek megjegyzések: