Josie Silver - Egy decemberi nap

Két ​ember, tíz esély. Egy feledhetetlen szerelem története. Laurie szinte biztos benne, hogy csak a filmekben létezik a „szerelem első látásra". De egy havas decemberi napon buszra száll, a bepárásodott üvegen át meglát egy férfit, és rögtön tudja, hogy ő az igazi. Egy varázslatos pillanatra összekapcsolódik a tekintetük… aztán a busz továbbhajt. Laurie úgy érzi, meg van írva a csillagokban, hogy viszont kell látniuk egymást, ezért a következő évet azzal tölti, hogy London minden buszmegállóját és kávézóját tűvé teszi a férfi után. De nem sikerül időben megtalálnia. Egy karácsonyi bulin találkoznak újra – Laurie legjobb barátnője, Sarah boldogan mutatja be Laurie-nak az új pasiját… Ő az. A férfi, akit a busz ablakából látott. Aztán eltelik újabb tíz év, és ezalatt Laurie, Sarah és Jack sorsa barátság, kihagyott lehetőségek, és szívfájdalmak háromszögében rendeződik újra. Szívet melengető, derűs, megindító szerelmi történet, amelyet egyszerűen nem lehet letenni. A sors megmagyarázhatatlan fintorai a boldogsághoz vezető úton.

Decemberben olyan olvasmányok után kutattam, amelyek leginkább téli jellegűek, esetleg karácsonykor játszódnak vagy valamelyest megjelenik bennük az ünnepi hangulat. Josie Silver regényére is így bukkantam rá, s első pillanatra talán mondanom sem kell, hogy a borító fogott meg. Egyszerű volt, letisztult, és mégis a piros-fehér kombinációval ünnepi hangulatú. Az ajánlókat és véleményeket elolvasva eléggé megosztó volt a könyvről alkotott kritika - volt, aki maximálisan elégedett volt vele, míg mások kifogásoltak jó pár dolgot -, de ezek ellenére is kosárba dobtam és két nap múlva meg is érkezett hozzám. 

A tartalom szerint Laurie első látásra beleszeret egy srácba, akit a véletlen folytán egyszer csak megpillant a buszról. Összekapcsolódik a tekintetük és bumm, máris vibrál a levegőben valami, amit egyikük sem ért. Csakhogy megszólítani nem tudják egymást, hiszen Laurie a buszról figyeli a srácot, míg ő a buszváróban üldögél és Laurie pillanatok alatt tovább is gördül a szeme elől. Néhány másodperc csupán, de az mindent megváltoztat. Laurie az elkövetkezendő egy évben akaratlanul is a srácot keresi, azt a titokzatos idegent, akinek az arca szinte a gondolataiba égett és minden hozzá hasonló férfiban őt véli felfedezni. Aztán a sors egy furcsa fintora által megtalálja... csakhogy a srác nincs egyedül. Nagyon nincs. Legjobb barátnője, Sarah boldogan mutatja be új barátját, Jacket a karácsonyi partin, aki nem más, mint a titokzatos srác a buszmegállóból. 

Hirtelen csöppenünk az események közepébe, s Laurie szemszögén keresztül láthatjuk a történéseket, ahogyan egyik pillanatról a másikra a titokzatos buszos srác lesz gondolatainak fő alkotóeleme. Az élet persze megy tovább, viszont reméli, hogy a sors újra összesodorja őket és egyszercsak meglátja az utcán a tömegben vagy valamelyik szórakozóhelyen. Az írónő elég hamar hozza a tartalomból ismert csavart, amelyet klisésnek is mondhatnánk - a legjobb barátnő PONT abba a fiúba szeret bele, akin a főhősnőnknek megakadt a szeme -, de Josie Silver stílusában volt valami, ami mégis kíváncsivá tett és felkeltette az érdeklődésem. 

Bár a tartalom eleve úgy tálalta a dolgot, miszerint mindketten felfigyeltek egymásra, én mégis biztosra véltem, hogy ezt a találkozást egyedül Laurie élte meg kivételesnek. Kiindulva abból, hogy a nők hajlamosak többet gondolni bizonyos helyzetekbe vagy kimondott szavakba, továbbá olykor mögöttes jelentést éreznek a férfiak viselkedésében, úgy Laurie gondolatait is pusztán felnagyított jelenségnek tekintettem. Meglátta a buszról azt a bizonyos srácot, na és? Ő szerintem észre sem vette, és Laurie mindössze egy lány volt a tömegből. Csakhogy a történet ettől válik érdekessé: a srác is észrevette Lauriet, így talán már érthető, mitől válik a helyzet még kényelmetlenebbé, amikor Laurie és Jack újból találkozik. Ismét egymásba futnak, csakhogy Jack annak a nőnek az oldalán van, aki a legjobb barátnője annak a bizonyos lánynak, akit egy évvel ezelőtt, december 21-én megpillantott és akit a mai napig nem felejtett.

A történet fő mozgatórugója ez a hármas kapcsolat, amelyben Jack, Laurie és Sarah kapja a főszerepet. Laurie próbálja leplezni az érzéseit önmaga előtt, valamint Sarah előtt is, hiszen ő a legjobb barátnője és mégsem mondhatja azt, hogy el a kezekkel, én láttam meg előbb! Sarah úszik a boldogságban, teljesen odáig van Jackért és minden vágya az, hogy a számára két legfontosabb ember - a pasija és a legjobb barátnője -, kedvelje egymást. S ezzel meg is születik az egyik legnehezebb feladat: mást mutatni, mint amit valójában érzel. Laurie napról napra jobban őrlődik és képtelen elviselni Jack jelenlétét. Egyrészt örül Sarah boldogságának, másrészt viszont minden igyekezetével próbálja elnyomni magában az érzést, amely Jack felé húzza. Bár Jack sincs egyszerű helyzetben. Tiszteli a Sarah-val való kapcsolatát és sosem csalná meg, de kénytelen "elviselni" Laurie jelenlétét is kettejük életében. Josie Silver könyve erre a konfliktusra épül, amelyen szépen végig is vezeti az olvasót a megoldás felé. Fejezetről fejezetre láthatjuk, hogyan válik egyre bonyolultabbá ez a "csak barátok lehetünk, és semmi több" helyzet, miközben átélhetjük mindkét szemszögből a történéseket, mivel Josie Silver váltott szemszöget alkalmaz a könyv felépítésében. 

S most térnék rá azokra a negatívumokra, amelyek bennem komoly kérdéseket vagy ellenvetéseket hagytak azzal kapcsolatban, hogy az Egy decemberi nap mennyire is értékelhető jó könyvnek. Összességében azt mondanám, hogy jó olvasmány és érdemes egyszer átélni, mert sok tanulságot tartogat az olvasó számára. Viszont voltak olyan pillanatok a könyvben, amelyekkel nem tudtam azonosulni, s ezek nem csak történetvezetésben mutatkoztak meg, hanem írói megoldásokban is. 

Josie Silvernek biztosan megvolt rá az oka, hogy ilyen döntést hozzon a könyvben, és talán a valóságban is történik hasonló, de az adott egy női szereplő, aki fülig szerelmes egy férfiba, miért hazudtolja meg önmagát egy olyan döntéssel, hogy a szívére nem hallgatván egy másik férfi mellett dönt? Nem hiszem, hogy lehet egyszerre két embert is szeretni, egyazon szívvel. Szerelem és szerelem között is van különbség, de abban biztos vagyok, hogy ugyanazt az érzést nem lehet egy másik emberre átruházni csak azért, mert az első lehetőség mondhatni lehetetlen. Jelen esetben, Laurie az, aki egy másik férfinek próbálja adni a szívét, csak azért, mert a Jack-kel való kapcsolata lehetetlen Sarah miatt, s persze mondhatnánk azt is, hogy éli tovább az életét, esélyt ad önmagának a szerelemre. Ez jól is hangzik, de amíg az ember szíve húz valakihez és nem szabad, képtelenség őszintén és tiszta szívvel beleszeretni valaki másba. 

Persze, a történetvezetés szempontjából kell ez a megvilágítás is, miszerint Laurie képes-e boldog lenni valakivel, aki szereti őt és megtalálhatja-e a boldogságot Jack nélkül is, viszont az én nézetem és álláspontom szerint ez lehetetlen, így a történetben ezzel a cselekményszállal nem nagyon tudtam azonosulni, ezáltal az új férfi szereplőt se nagyon tudtam kedvelni, aki Laurie életébe belecsöppen, Jack helyett.

A másik dolog, maga a konfliktus kezelése. Ugye a történet abból indul ki, hogy Laurie és Jack előzetesen már ismerik egymást. Látásból persze, de találkoztak már és mindketten tudatában is vannak ennek az emléknek. A könyvet ez hajtja előre és olvasóként vártam azt a pillanatot, amikor mindez kiderül - leginkább Sarah számára, aki teljes tudatlanságban éli meg az egész helyzetet, hiszen fogalma sincs arról, hogy Jack AZ a bizonyos srác, akibe Laurie is szerelmes. Vártam és vártam a pillanatot, amikor végre lehull a lepel és fény derül mindenre... aztán semmi... egyszerűen semmi. Josie Silver, fogalmam sincs, milyen ötlettől vezérelve, de ezt a pillanatot átugorja a könyvben. Miért? Kérdezem... miért? Pont, hogy ez lett volna a lényeg, hogy mindez megoldásra vagy legalábbis kellő bemutatásra találjon, hiszen ebből indul ki az egész történet, de ehelyett csak morzsákat kap az olvasó. Eltelt egy év, kiderült a nagy titok, amelyet Jack és Laurie is igyekezett titokban tartani, hogy Sarah-t semmiképp se bántsák meg és miután minderre fény derült, Sarah és Laurie kapcsolata megromlik. Ennyi? Miért hagyta ki pont ezt a párbeszédet vagy történést? Nem feltétlen azért, mert annyira szerettem volna olvasni, ahogyan szenvednek a szereplők, de ez a történet szempontjából akkor is fontos lett volna. 

Nem biztos, hogy jó hasonlat, de ezzel talán könnyen lehet azonosulni: olvasóként mekkora csalódás lett volna a Harry Potter során, ha J. K. Rowling úgy írta volna meg lezárást, hogy hirtelen vágással eltelt egy év, sor került a nagy csatára, Voldemort elbukott és Harry pedig győzedelmeskedett. Mindezt néhány mondatban és slussz. Könyvről könyvre fokozódott a Voldemorttal való összecsapás lehetősége, olvasóként izgatottan vártuk, hogy a hetedik kötetben végre átélhessük ezt az ominózus pillanatot... és akkor a történet előreugrik az időben, s már mindennek vége? Minek leírni!? Valami ilyesmi érzetem volt Josie Silver megoldása esetében is, hogy adott egy lényeges történés és egyszerűen legyint a kibontakoztatása fölött. Értelmetlennek tartom. 

Történetvezetéstől eltekintve további csalódást még az okozott, hogy a könyv eleje bővelkedik a megannyi helyesírási hibában. Nem csak betűtévesztésre van példa, hanem konkrétan szavak duplázására vagy szimplán elmarad maga az állítmány, amelytől értelmetlenné válik a mondat. Olyan problémák, amelyeket nem értem, hogy hozhattak nyomtatásba? Ez mondjuk csak a könyv néhány fejezetében érzékelhető, utána nem botlottam ilyen problémákba, kifogástalan volt a szöveg, de az elején okozott némi homlokráncolást, miszerint hogyhogy nem vizsgálták ezt felül jobban? Úgy gondolom, hogy az ember mindenhol legyen igényes, legyen szó akár egy önmagának lejegyzetelt dologról, publikus blogról vagy bármi másról. Amikor pedig már egy kiadásban megjelentetett könyvről van szó, ez szerintem még inkább érvényes. Nem vesz el persze az olvasás élményéből, viszont számomra meghatározza azt, hogy mennyire komolyan vehető egy könyv. Ez természetesen nem Josie Silver hibája, hanem a fordításé, ami az olvasásnál zavaró tényező volt számomra... ami viszont Josie Silver hibája, az a megannyi káromkodás a történetben. Értem én, senki sem beszél mindig szépen, az emberből néha felszakad egy-két szitkozódás, de a könyvben nem ritkán fordul elő durvább megszólalás, amelyet nem értettem. Nem hiszem, hogy a káromkodás használatával jobban át lehetne adni egy adott jelenet mélységét vagy fontosságát, anélkül is meg tudja állni a helyét, ha a megfelelő szavakat használjuk vagy kellően éreztetjük egy szereplő érzéseit. Persze, ez ízlés kérdése - kit zavar és kit nem -, de én nem éreztem szövegkörnyezetbe illőnek.

* * *

Ha összegeznem kellene a tapasztaltakat, az Egy decemberi nap mindenképp megéri az elolvasást, mert maga a történet, ahogyan Laurie és Jack végül egymásra talál a kihagyott lehetőségek, a ki nem mondott érzések vagy a rossz döntések ellenére, mindenképp megér egy misét. Kedves, romantikus történet, amely befészkeli magát az ember szívébe és megmutatja, hogy egy szerelem igenis, lehet bonyolult, komplikált, mivel nem csak két ember sorsára van hatással. Josie Silver karakterei szerethetőek, legyen szó akár a főszereplőkről, akár a mellékszereplőkről, akik mind-mind a saját boldogságukat keresik, s azt a másik embert, akire ránézve elmondhatják: ő az Igazi számomra. A negatívumok ellenére kedveltem a történetet, szívesen olvastam el, viszont a fenntartásaim azért levonnak a pozitív értékelésből.