Mennyi mindent jelent az a szó, hogy klassz? És a pofa be? Josie, aki a legjobb indulattal is zseninek tűnik, úgy érzi, egész nap josie-ra fordít, hogy értelmezni tudja gimis osztálytársai, családtagjai vagy az egyetemi tananyag mondatait. Na meg kombinál és komplikál: vajon honnan tudjuk, ha készen állunk a szerelemre? És ki tudhatja jobban, hogy ki illik a nővérünkhöz – ő vagy mi? Miféle az a testvéri szeretet, ha a titkos naplóból lopott szerelmes levéllel tartják sakkban a másikat? És vajon ér ilyenkor egy WC-n ülős képet meghekkelni? A Szerelem és más fura szavak okos, vicces és megható. Egy szívből szóló, merész lelki és nyelvi kalauz a mai kamaszokhoz.
Szeretem az olyan jellegű könyveket, amelyekben a főhős nem mindennapi. Megmutatkozhat ez a külsejében, a megjelenésében is, viszont még nagyobbat dob számomra az, amikor belsőleg más vagy rendkívüli a több szereplőhöz képest. Pokoli jó humora van, vagy egyszerre bosszantóan és imádnivalóan szarkasztikus. Esetleg megrögzött romantikus, vagy mindent képes pozitív szemlélettel vizsgálni. A könyv, melyről a bejegyzés szól, szintén egy olyan szereplővel rukkol elő, aki sajátos nézőponttal tekint a világra és az őt körülvevő emberekre, amolyan josie-s elgondolással.
Josie tipikus kamasz, aki lázad minden ellen, imád mást tenni, mint amit elvárnának tőle vagy, ami elfogadott lenne, és mégis, bármennyire feszegeti a saját korlátait, ugyanolyan mindennapi gondolatok foglalkoztatják, mint akármelyik korabeli lányt: szerelem, barátság, felnőtté válás.
Világa akkor fordul a feje tetejére, mikor kiderül, hogy nővére férjhez megy, mégpedig egy olyan sráchoz, aki Josie szerint semmilyen módon nem illik a testvéréhez. Hogy az esküvőt megakadályozza, számtalan bonyolult cselt eszel ki, melyekkel sokszor önmagát sodorja még nagyobb bajba, s az esküvő lefújása számításba se jön... sőt... nővére kiszemeltje úgy néz ki, egyre jobban a család tagjává kezd válni, Josie bosszúságára.
Mondhatnám, hogy a történet egyszerű és valószínűleg így is van. Több olyan könyvet is olvastam már, amelyben a főszereplő egy lázadó, nagyszájú kamasz, aki mindent jobban tud a többieknél és Josie is bír azokkal az alapvető tulajdonságokkal, amelyek kamasszá tesznek egy tizenöt éves lányt. Viszont nem mindegy, hogy egy író miképpen fogalmaz, milyen cselekménnyel veszi körbe az adott főszereplő karakterét, milyen eseményeket sorakoztat fel, milyen mellékszereplőket választ szereplőgárdaként, és talán a legfontosabb, hogy milyen tanulságot ad át nekünk a történet végén. Sok mindentől függ, hogy egy ilyen jellegű történet jó legyen és ne sablonos, vagy hasonló bármely más történethez. S úgy hiszem, hogy Erin McCahannak sikerült elkapnia azt a bizonyos egyediséget, amitől a könyve nem tucat, hanem rendkívüli. Josie egyszerre imádnivaló és bosszantó, viszont a botlásai, a helytelen meglátásai ellenére is van a gondolkodásában valami magával ragadó és figyelemfelkeltő. Okos, humoros, kíváncsi, és olyan szemmel néz a világ történéseire, ahogyan senki más a környezetében. Végig az motoszkált bennem, hogy ha nem is minden vele egykorú, de bár többen gondolkodnának úgy, ahogyan ő. Nem csak él a világban, hanem megéli azt, és kalandos volt megélni az eseményeket az ő szemén keresztül, josie-san.
Ami talán hátrányára vált a könyvnek - de lehet, hogy ez csak az én meglátásom -, hogy kicsit hosszúra sikeredett a történet. Négyszázhuszonnégy oldalról van szó, s bár nem éreztem, hogy bármikor is unatkoztam volna, volt egy-két olyan történés vagy jelenet, amelyet nem éreztem annyira lényegesnek a cselekmény szempontjából és talán kihagyható lett volna. Néha túl soknak éreztem az elidőzést, és ez néha elvett a történet tempójából. Ezt a negatívumot leszámítva viszont, nagyon elégedett voltam a könyvvel. Szerettem Josie humorát, jellemét és a könyv üzenetét, miszerint bár sokszor előítéletekkel vagyunk mások felé, nem minden az, aminek látszik és néha sokkal inkább rokonlélek valaki, akiről elsőre nem is gondolnánk, hogy egyáltalán közös témánk vagy érdeklődésünk is lehet. E tekintetben Josie is felismeri, hogy előítéleten keresztül megismerni a másikat sokszor téves következtetésekre vezethet. Néha félre kell tenni azt, amit már tudunk és engedni kell, hogy tanuljunk valami újat. Bátran tudom ajánlani a könyvet, szórakoztató és kedves történet.
Nincsenek megjegyzések: