Sok szempont határozza meg azt a kijelentést, miszerint egy könyv jó. Miért is nevezzük annak? Mitől érezzük, hogy igen, ez egy valóban jó történet volt? Miért fog meg? Miben más, mint a többi? Persze, általánosítani nagyon nehéz, nem is igazán lehetséges és nem is áll szándékomban, hiszen minden történetet más-más részlete, tulajdonsága miatt lehet megkülönböztetni, s ehhez még hozzátársul az egyén ízlése is, így megeshet, hogy amíg valakinek az adott történet jó élmény volt, másnak átlagos vagy nem éppen kiemelkedő.
Most mégis kicsit pontokba szedném, hogyha nagyon kategorizálni szeretnénk, mi határozza meg egy könyv jóságát, egyediségét.
Valami más
Minden további jellemzőt megelőzve, talán az a legkiemelkedőbb különbség vagy figyelemfelkeltő eszköz, amikor egy író olyan témát kezd boncolgatni, amiről addig sosem olvastunk abban a formában. Igen, olvastunk már számtalan romantikus történetet - kedvenc klisém talán, amikor új, rejtélyes srác érkezik az iskolába, és persze, hogy a legszürkébb, legátlagosabb lány kelti fel a figyelmét, aki sokkal belevalóbb, mint az elsőre gondoltuk volna -, viszont vannak olyan történetek, amelyek a romantikus vonulat ellenére is tartogatnak meglepetéseket és emiatt, egyáltalán nem érezzük azt, hogy olvastunk volna hozzá hasonlót. Egyedivé válik, megragadja a figyelmünket és máris kíváncsibban vetjük bele magunkat a történetbe. Egy szimbolikus példával élve, tegyük fel, hogy az elménk kis fiókokba rendezve kategorizálja az olvasott történeteket. A hasonló történetek egy fiókban kapnak helyet, míg az eltérőek más-más címkéjű helyre kerülnek. Amikor elolvasunk egy történetet, egy rendkívüli, bámulatos, lenyűgöző történetet, mennyire jó érzés új fiókot nyitni, nem pedig a megszokott, már meglévő címkéjű helyet megnyitni, hogy bekerüljön a többi mellé. De, ha nem is feltétlen nyitunk számára új fiókot, mindenképp az addig elolvasott könyvek tetejére helyezzük azt, ezzel jelezve, hogy igen... ő valami új, valami más.
Cynthia Hand Angyalsors trilógiájával egy véletlen folytán találkoztam és már az adott téma is különleges volt számomra, hiszen angyalos történetek mondhatni, nem olyan gyakoriak. Azt hiszem, a vámpíros történetekkel szemben ez nem elfogult kijelentés, hiszen azokból számtalan van, mint égen a csillag. Már a prológusban volt valami megkapó, valami magával ragadó, ami sejtetni engedte, hogy igen: ez tényleg egy jó történet lehet. Aztán jött a hideg zuhany (de várjátok ki a végét!), amikor megérkezett a történetbe a titokzatos, rosszfiús főszereplő, s az ő személye úgy vált megismerhetővé első körben, hogy a lány az álmaiban látta... aztán hirtelen, csodát véletlen folytán épp abban az iskolában futnak össze, ahová a lány is beiratkozik. Álmok, véletlen összetalálkozás? Kezdődik... Megszólalt bennem a vészcsengő, hogy ismét egy tipikus összehozós történetről lesz szó, s ha arra gondolsz, hogy a főszereplő és a titokzatos srác majd összejön a történet végén, akkor tévedsz, akárcsak én. Cynthia Hand képest volt meglepetéseket hozni és teljesen más mederbe sodorni az eseményeket és ebben rejlik a Valami más. Hasonló, de ott van az a kis csavar, az a jelentős különbség, amelyet az író meg mert ugrani, meg mert változtatni, ezáltal a bevált receptet módosítva.
Stílus és nyelvezet
Nem az a fontos, mit mondunk, hanem az, hogy hogyan - második pontként erre szeretnék kitérni. Sokatok számára ismerős lehet ez a fajta megtapasztalás, amikor adott egy könyv, talán még jó jelzővel is ellátnánk, de a megfogalmazás hát... hagy némi kívánnivalót maga után. Eléggé nyers és esetlen? Közhelyes vagy egyszerű? Lényeg a lényeg: még ha a tartalommal nincs is problémánk, maga a történet nyelvezete olyan összképet nyújthat, amely által a történet megértése is élvezhetetlenné válik. Ezt okozhatja az, ha például az író túl sok szlenget vagy káromkodást használ. Attól is komolytalanná válhat az írás, ha túlságosan egyszerű mondatokat alkalmaz. Ehhez persze szükséges talán az is, hogy mennyire komoly az adott főszereplő, hiszen tovább súlyosbíthatja a helyzetet, ha a kettő együtt párosul, viszont léteznek igazán jó történetnek ígérkező könyvek, amelyeket "csupán" az ront el, hogy rém egyszerűen és mondhatni, gyermetegen vannak megírva. Nem azt mondom, hogy az olvasó agyát egyfolytában tornáztatni kell és bonyolult, összetett mondatokkal és különleges kifejezésekkel kell teletűzdelni a szöveget, de mégis ad egyfajta pikantériát a könyvnek, ha van stílusa, megjelenése, magának a szövegnek is.
A történettől függetlenül, két olyan könyvet tudnék felidézni, ami nyelvezetben nagy hatással volt rám. Az egyik Laurie Halse Anderson Jégviráglányok c. könyve, ami nagy hatással volt rám, nemcsak a szöveg, hanem a történet miatt is, a másik pedig Maggie Stiefvater Mercy Falls farkasai c. trilógiája. Teljesen különböző történetekről van szó, viszont mindkét író esetében megvolt az a plusz, amitől a történet és annak szövege szinte a bőröm alá mászott. A könyv olvasása során minduntalan ízlelgettem a szavakat, a dallamos, gyönyörű, különleges, rendkívüli kifejezéseket, amelyektől a szöveg még inkább életre kelt, és mondhatni tapinthatóvá, érezhetővé vált a cselekmény is. Olyan ez, mint amikor előtted van egy csésze kávé, gőzölögve, gyönyörű porcelán csészébe töltve, fantasztikus az illata... jól hangzik, igaz? Tegyük fel, hogy ez a csésze kávé egy remek történet így, a látottak alapján. Szemléled, tapasztalod, rögzíted magadban az élményt. Majd ezt a csésze kávét, már nem csak látod, hanem meg is kóstolod... már nem csak érzékeled, hanem érzed is, ahogy bekúszik az elmédbe és átjárja a tested ... na ez, ez az igazi megtapasztalás.
Azonosulás
Ez alatt a szó alatt sok mindent értek. Azonosulni a történettel, a főszereplővel, a cselekménnyel, és minden egyéb történéssel, hiszen lehet, azért érzek rokonszenvet a történet iránt, mert olyan helyen játszódik, ahol már én is jártam vagy olyan eseményt dolgoz fel, amihez hasonló már velem is történt. Viszont a legfontosabb - számomra legalábbis -, hogy a főszereplővel tudjak egy húron pendülni. S itt még, talán nem is az a lényeges, hogy egy nézőpontunk vagy szemléletünk legyen, ugyanazokat a nézeteket valljuk vagy például, ő is kedvelje a rock zenét, esetleg egyetemista, vagy akár családanya legyen. Lehetséges, hogy stílusban és személyiségben teljesen különböző tőlem, viszont van valami, amivel mégis úgy érzem fontos, hogy azonosulni tudjak, mégpedig a döntéseivel. Nem biztos, hogy egyetértek majd velük vagy én is, ugyanazokat a lépéseket tenném a helyében, viszont el tudom fogadni és meg tudom érteni az adott szituációban, helyzetben, hogy ő miért cselekedett úgy, ahogyan. Ha ezt sikerül nálam elérnie az írónak ahelyett, hogy egyfolytában a "miért nem mondtad el neki, ott lett volna a lehetőség!" vagy "hogy lehetsz ekkora idióta, hát nem láttad, hogy..." típusú megjegyzésekkel illetném a karaktert, akkor annak a szereplőnek, s ezzel együtt a történetnek már nyert ügye van nálam. Biztosan több ilyen könyvélményben is volt már részem, viszont a legemlékezetesebb, amelyet ehhez a ponthoz kapcsolni tudok, az Darren Shantől a Darren Shan regényes története, amelyben bár férfi főszereplő, mégis át tudtam érezni a gondolatait, az esetleges kételyeit, szorongásait vagy boldog pillanatait. Nincs szükség másra a könyvekben, minthogy a karakter legyen emberi. Lehet, hogy ezzel rém egyszerű dolgot mondok és valami sokkal bonyolultabbra gondolna az ember, de ha végigpörgetjük a fejünkben a dolgokat, rájövünk, hogy csak ennyire van szükség. Emberi érzelmekre, gondolatokra, cselekedetekre, hogy lássuk, a főszereplő is képes tévedni, hibázni, bocsánatot kérni, amikor kell, vagy fejlődni és okulni, szeretni és nevetni, vagy éppen dühösnek lenni, amikor úgy érzi, minden és mindenki ellene van, vagy egyszerűen engedni, hogy mások vigasztalása által leljen nyugalomra. Lehet vámpír, tündér, harcos vagy varázsló, a lényeg ugyanaz: ugyanolyan hús-vér személy és ugyanolyan döntéseket hoz néha ésszel, néha szívvel, akárcsak mi.
Ha tetszett ez a bejegyzés, és egyetértesz a gondolataival vagy úgy érzed, teljesen más véleményen vagy, és elmondanád a saját meglátásaidat, szólj hozzá a bejegyzéshez és írj kommentet!
Nincsenek megjegyzések: