Booktag kérdések könyvmolyoknak - Egy csésze könyv ☕

2020. augusztus 5., szerda

Booktag kérdések könyvmolyoknak


Ezt a kihívást spontán találtam az interneten, és nagyon megtetszettek a kérdések, így gondoltam, kihívás formájában teljesíteném. Én nagyon élveztem a válaszolgatást, némelyik kérdés ugyancsak elgondolkodtató volt, hiszen annyi könyv szerethető és kedvelhető, hogy sokszor elég kiválasztani közülük azt, amelyik leginkább megfelel a kérdésre adott válaszként. 

Legjobb folytatás valaha
Az egyik legjobb sorozat, amit valaha olvastam és ami minden egyes kötetével teljes egészet alkot, az Darren Shan tollából Darren Shan regényes története. Elképesztően lenyűgözőnek találtam gyerekkoromban ezt a sorozatot, ami azóta is meghatározó élményként él bennem.

Jelenleg olvasott könyv
A napokban sikerült beszereznem Stacey Hall Familiárisok című könyvét, amelynek már nagyon vártam a megjelenését. Egyrészt, nagyon felkeltette az érdeklődésem a fülszöveg, másrészt maga a borító - na jó, talán a borító még inkább, mint a tartalom. Eddig nem csalódtam benne, zseniális könyv és alig várom, hogy ajánlót hozzak róla.

Olvasáshoz ajánlott ital
Én nagy teás vagyok, így olvasás mellé is szívesen készítek egy jó bögrével. Nyáron szeretem a jegesteákat, a citrusos ízeket, amik felfrissítenek, ősszel és télen viszont jöhetnek az almás, fahéjas, szilvás és egyéb fűszeres ízesítésű változatok.

E-könyv kontra papír alapú könyvek
Én mindkettő pártján vagyok és mindkettő esetében tudok pozitívumokat mondani. Az ebooknak is megvan minden előnye, ami miatt hasznos, nekem is van készülékem és szívesen olvasok rajta. Leginkább akkor érzem praktikusnak, ha hosszabb útra megyek és nem szeretnék feltétlenül könyveket cipelni a helytakarékosság miatt, ilyenkor a kis készülék kis helyen elv előnyt élvez. Viszont a papír alapú könyvek mindig is fontosabbak lesznek számomra, élőbbé és valóságosabbá teszik az olvasás élményét. 

Egy könyvkarakter, akivel randiznék
Évek óta egyetlen válaszom van az ehhez hasonló kérdésekre, aki nem más, mint A soha határa című könyvből Andrew Parrish. Ő abszolút kedvencem férfi karakterek terén. Na de, azért Jace Waylandet sem utasítanám el.

Egy könyvkarakter, akit elfogadnék barátnőmnek
Erre akár több ötletem is lenne, mivel sok olyan könyvet olvastam az évek alatt, amelyek során szimpatikusnak találtam a főszereplő karaktert, viszont némi gondolkozás után egy karakterre esett a választásom, mégpedig Suzyra Ali Benjamin Suzy és a medúzák című könyvéből. Az ő gondolkodása, személyisége nagyon közel áll hozzám és szívesen lennék a barátja.

Egy könyv, aminek második esélyt adtam és nem csalódtam
Egyszer elkedtem egy könyvet, miután többen is ajánlották, mennyire jó. Elolvastam és összességében tetszett is, viszont a lezárás akkora pofonként ért, hogy úgy döntöttem, én bizony a folytatásra nem vagyok kíváncsi. Ez pedig Cassandra Clare Csontváros című könyve. Azért voltam feldúlt a végén, mert ugye kiderül, hogy Clary és Jace testvérek, ami persze a későbbiekben tisztázódik, hogy nem igaz, viszont akkor annyira szíven ütött ez a tény, hogy teljesen elvette a kedvemet a folytatástól. Az terelt végül a továbbolvasás irányába, hogy elárulták, nyugi... nem lesznek testvérek. Ezen információ birtokában, adtam egy második esélyt a könyvnek, illetve sorozatnak és örülök, hogy végül így tettem, mert remek sorozatról van szó.

Keresd meg a polcodon a 27. könyvet bal felülről kezdve
John Green Papírvárosok


Rejtett gyöngyszem
Tarryn Fisher Kapd be, szerelem! című könyve nagy meglepetés volt számomra, legfőképp a téma miatt és ahogyan a szerelemről írt. Nem az a tipikus, kiismerhető és sablonos sztori, ami egyszer olvasóssá teszi a történetet. Rendkívüli, kivételes és azóta sem olvastam a Kapd be szerelemhez hasonló történetet, úgyhogy mindenképp nagy kincs számomra, hogy megismerhettem.

Egy fontos pillanat a könyves életemben
Az egyik legmeghatározóbb könyvmélményem Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című könyve, amelynek az elolvasása is páratlan élmény volt, viszont a könyv végére érve... először éreztem szomorúságot és örömöt egyszerre, amikor bezártam a könyvet. Elmondhatatlanul tetszett és úgy éreztem, gazdagodtam lélekben valami olyan plusszal, amelyet más könyv sosem fog megadni vagy éreztetni velem. Túlzás ide vagy oda... magamhoz öleltem a könyvet és csak mosolyogtam, hogy mennyire jó, hogy elolvashattam. Jókor és jó pillanatban talált meg.

Most fejeztem be
Sajnos, minden jó könyv véget ér egyszer és így éreztem Stephanie Garber Caraval című könyvével kapcsolatban is, amelynek az utolsó sora után csak annyit ismételgettem magamban: miért itt ér véget, még még még! De hálistennek van folytatás!

Leghosszabb könyv, amit valaha olvastam
Nos, ez nem kimondottan egyetlen könyv, viszont egyetlen történet és ez nem más, mint J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura trilógia. Azt hittem, sosem érek a végére ennek a trilógiának, bármennyire is élveztem. Tolkien rendkívül részletes és alapos, amelynek köszönhetően A Gyűrűk ura nagyon is terjedelmes. Viszont, ha egyszer elolvasod, biztosan nem felejted ezt a páratlan és rendkívüli, fantasztikus kalandot.

Legnagyobb másnaposságot okozó könyv
Egyszer, hajnali háromig maradtam ébren egy könyvvel, amelyet egyrészt, nem tudtam letenni, így csak folytattam és folytattam, másrészt egyszerűen nem tudtam elaludni, így alváshiány miatt olvastam. Ez pedig Sylvain Neuvel Alvó óriások című könyve, amelyet majdnem végig olvastam azon az éjszakán, csupán néhány oldal maradt a követke... illetve aznapra.

Könyvespolcaim száma
Egyetlen könyvespolccal büszkélkedhetek, amelyen jelenleg 95 darab könyv található. Ennek mennyisége volt már több is, viszont az utóbbi években igyekeztem eladni, illetve elajándékozni azokat a könyveket, amelyeket úgy éreztem, másnál jobb helyen lennének. Ennek oka, hogy vagy csak egyszer olvastam, és annyira nem tetszett, vagy nagyon-nagyon szerettem, de már nem én vagyok a célközönség és feleslegesnek tartom a polcon tárolni. Jelenleg csak olyan könyvek vannak a polcomon, amelyek közel állnak hozzám, különlegesek számomra és a jövőben is szeretném a birtokomban tudni őket. 

Egy könyv, amit többször is olvastam
Több ilyen történetet is olvastam, viszont ami hirtelen eszembe jutott, az Stephenie Meyer A burok című könyve. Körülbelül öt-hat alkalommal olvastam ezidáig. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert remek történet!

Kedvelt helyem az olvasáshoz
Napközben leggyakrabban a nappaliban található fotelben olvasok, ott tudok kényelembe helyezkedve a leginkább elmerülni az adott történetben, viszont esténként már jobban esik az ágyban olvasni. Ritkább esetben, ha úgy hozza kedvem és az idő is szép, akkor a teraszon olvasok.

Egy könyves idézet, ami inspirál
„A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba.” Ezt a kis mondatot Lucy M. Montgomery egyik Anna könyvében olvastam, amely bármennyire rövidke, szerintem hatalmas erővel és tanulsággal bír. Példaként tekintek rá, amikor valami rossz történik a nap folyamán, mer tudom, hogy másnap esetleg jóvá vagy jobbá tehetem.

Keresd meg a polcodon a 13. könyvet jobb alulról kezdve
Fritz Gesing Kreatív írás


Egy könyv, amit megbántam, hogy elolvastam
Hatalmas reményeket fűztem ehhez a könyvhöz és végül, nagy csalódás volt számomra az elolvasása, ez pedig Meik Wiking Hygge. Azt hiszem, erre a példára tipikusan igaz, mikor azt mondjuk, hogy Ne ítélj a külső alapján!” Én sajnos az alapján ítéltem és a gyönyörű borítónak köszönhetően nyomban meg is vásároltam, amint megjelent és hát... valami mást vártam tőle, valami sokkal mélyebbet és elgondolkodtatóbbat. Teljese más a könyv felépítése és mondanivalója, mint amivel kecsegtet, legalábbis számomra. Viszont a szép borítója miatt megtartottam.

Sorozat, amelynek minden része megjelent és mindenképp be szeretném fejezni
Bár még teljesen nem jelent meg minden része, mivel a harmadik, lezáró kötet augusztus 14-én fog megjelenni, azért ennél a kérdésnél ezt adnám meg válaszként, ami nem más, mint Stephanie Garber Caraval sorozata. Nagyon-nagyon oda voltam az első kötetért és alig várom, hogy a folytatást is elolvashassam. Ritkán szoktam sorozatokat olvasni, legtöbbször egykötetes történeteket veszek kézbe, viszont ezt a történetet mindenképp szeretném teljes egészében megismerni és a könyvespolcomon tudni.

Három legnagyobb kedvencem
Ez volt talán a felsorolt kérdések közül a legnehezebb, hiszen annyi elolvasott könyv közül hogyan lehetne mindössze hármat kiemelni? De azért megpróbálkoztam vele és az alábbiakra esett a választásom:

Laurie Halse Anderson - Jégviráglányok
J. A. Redmerski - A soha határa
Wendelin Van Draanen - Szerintem szerinted

Mindhárom könyvben van valami plusz számomra, amik miatt szerettem volna ide sorolni őket. A Jégviráglányok esetében nagyon szerettem a történetet is, viszont nagy-nagy kedvenccé a nyelvezete tette számomra, a benne található megannyi gyönyörű kifejezés és érzékletes gondolat. A soha határa romantikus történetként telitalálat nálam, a Szerintem szerinted pedig egy kedves és tanulságos gyermekkori történet számomra, ami közel áll a szívemhez.

Egy könyv, amiért menthetetlenül rajongok
Ennél a kérdésnél is tudnék még pár könyvet felsorolni, de végül egy olyan történetre esett a választásom, amelyet jó pár éve olvastam, de azóta is jó érzésekkel emlékszem vissza rá, ez pedig Colleen Hoover – Egy nap talán című könyve. Szeretem az írónő stílusát és ez volt az első könyv, amit tőle olvastam. Gyönyörű történet, mély mondanivalóval.

Könyves világ, amelyhez szívesen csatlakoznék
Ez volt az egyik olyan kérdés, amelyen semennyit sem gondolkodtam, mert rögtön tudtam a választ. Ha tehetném, minden bizonnyal Cassandra Clare A végzet ereklyéi sorozatában található világot választanám és én magam is szívesen lennék árnyvadász, megannyi rúnával felruházva. Az írónő által teremtett világ egyszerre misztikus, fantasztikus és lenyűgöző, hiszen angyalok, démonok, vámpírok és vérfarkasok egyazon történetben kapnak helyet, hősnek lenni és embereket oltalmazni pedig mindig is nemes cél marad.

Egy sorozat, amit ajánlanék elolvasásra
Ezt a trilógiát ajándékba kaptam az egyik szülinapomra és addig a pillanatig, nem is hallottam rüla, nem is ismertem, így kicsit szkeptikusan álltam neki, milyen jellegű történetről is lesz szó. Viszont legnagyobb meglepetésemre, az egyik kedvenc könyvtrilógiámmá vált. Ez pedig Cynthia Hand Angyalsors című háromkötetes története, amely bővelkedik fantáziában, misztikumban és romantikában. Nagyon tetszett benne, hogy a cselekmény nem kiszámítható, tudott meglepetést okozni annak ellenére, hogy egy könnyen ifjúsági történetről van szó. Szerintem mindenképp érdemes megismerkedni vele.

Legrosszabb könyves szokásom
Az egyetlen rossz szokásom, már ha annak lehet nevezni, hogy nehezen teszek le egy jó könyvet a kezemből. Sokszor képes vagyok éjszakába nyúlóan is olvasni, holott tudom, hogy másnap korábban.

Legutolsó könyvvásárlásom
Ez a könyv nevezetesen ma érkezett hozzám, amely nem más, mint Imogen Hermes Gowar A hableány és Mrs. Hancock című könyve. Ha elolvastam, a későbbiekben biztosan írok róla ajánlót.

Egy könyv, amit gyerekoromban olvastam
Több könyvet is olvastam gyerekkoromban, amikre jó szívvel emlékszem vissza, viszont mivel csak egyet lehet kiemelni, Michael Gruber A boszorkányfiú című könyvének adnám meg ezt a lehetőséget. Nagyon tetszett, mikor tizenéves fejjel olvastam, már csak amiatt is, mert ritkán olvasok férfi főszereplő szemszögéből könyvet. Ebben a történetben Miró életútját követhetjük nyomon, aki egy nagyon kedvelhető és szerethető karakterré vált számomra a könyv olvasása során. Az író fantasztikus mesevilágot tár az olvasók elé, mindenképp érdemes egyszer elolvasni!

* * *

Remélem, hogy tetszett a bejegyzés és esetleg olvastál olyan könyvekről, amelyeket eddig nem ismertél! Köszönöm szépen, hogy elolvastad és ha szeretnél, bátran fejtsd ki a véleményed kommentben!

Tetszettek a kérdések? Készíts te is bejegyzést belőlük az oldaladra! Ha gondolod, oszd meg velem kommentben, hogy ellátogathassak hozzád és elolvashassam a Te válaszaidat!

Nincsenek megjegyzések:

Flickr Images