Scarlett Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat. Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja. Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból. Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!
Hatalmas izgalommal vártam, hogy írhassak erről a könyvről, viszont semmiképp sem tudtam addig megtenni, míg a végére nem értem. Na de szép sorjában... egyrészt elképesztően elégedett vagyok a könyvvel, viszont amíg olvastam, végig arra gondoltam, hogy mennyire eszméletlen dolog is a könyvolvasás és, hogy sosem fogynak el a jobbnál jobb történetek. Vannak időszakok, mikor egyet-egyet felkapnak, az a csúcskönyv és szinte hónapokig, évekig vezeti a legjobb könyvek listáján az élmezőnyt, s azt hihetné az ember, hogy sosem lép a helyébe másik, vagy sosem születik ahhoz hasonló, kiváló könyv. Nos, a Caraval bennem teljesen megugrott jó pár könyvet ebben a tekintetben. Olvassak akárhány éve, még mindig tudnak eszméletlenül jó könyvek születni és minden bizonnyal, még fognak is, amik folyamatosan éltetik és életben tartják az olvasást, mint élményt és lehetőséget arra, hogy átlépjünk a képzeletünk világába.
Stephanie Garber Caravalja számomra a nagybetűs fantasyk egyikévé vált. Olvastam már ezelőtt is hasonló könyveket, gondolok itt Peter Freund Laura sorozatára, amely mindig is gyermekkorom egyik nagy, meghatározó története lesz, akárcsak a Harry Potter sorozat, vagy Angie Sage Szeptimusz trilógiája, de a Caraval hozott valami merőben más stílust, valami olyan pluszt, amellyel egyedivé tudott válni számomra azon fantasy történetek sorában, melyeket ismerek és olvastam. A tartalomra kanyarodva, adott két testvér, Scarlett és Donatella, akik teljességgel különböző személyiségek. A való életben is van erre példa, amikor az egyik fél megfontolt, komoly és oltalmazó, míg a másik meggondolatlan, felelőtlen és könnyelmű. Scarlett határtalan szeretettel védelmezi a húgát, követi minden lépését, még ha Tella ezt azt odaadást nem is értékeli annyira, mint kellene. Tella teljesen más, sokkal szabadabb személyiség és amíg Scarlett egy lehetőség ezernyi "miért nem lehet" oldalát szemléli, ő pillanatok alatt, vakmerően fejest ugrik a közepébe. Az ellentéteik ellenére viszont egy dolog közös bennük: hogy őszinte, testvéri szeretettel éreznek a másik iránt.
A bonyodalom akkor kúszik a történetbe, amikor meghívást kapnak a Caravalra, melyről köztudott, hogy a világ legnagyobb, legpompásabb, legvarázslatosabb játéka. A történetbe Scarlett szemszögén keresztül csöppenünk bele és végig az ő karakterén át láthatjuk az eseményeket. Ő egy nagyon kedvelhető szereplő volt számomra, könnyen bele tudtam bújni a szerepébe, és izgalmas utazás volt végig követni őt a történeten. A tartalomban is olvashatóan, a jelenlegi Caraval játék tétje, Scarlett húgának megtalálása, így minden egyes résztvevő Scarletthez hasonlóan Tellát keresi, akinek a megtalálása egyben a fődíjat is jelenti: a nyertesnek teljesülhet egy kívánsága. Ezzel veszi kezdetét a Caraval Scarlett számára, amely során megannyi akadállyal, titokkal és rejtéllyel kell szembenéznie.
A Caravalt, mint játékot, megannyi titok veszi körül és nagyon tetszett a történetben, hogy nemcsak a főszereplők mozgatják a cselekményszálakat, hanem maga a Caraval is. Jelentőségteljessé válik annak múltja, hogy ki Legend és miért alapította, tehát nemcsak a játék magával ragadó, hanem annak előzménytörténete is, melyre szép lassan derül fény a fejezetek elolvasásával. Szeretem, mikor egy-egy sztori nem csak a jelenhez köthető, hanem van mögöttes tartalma, mondhatni gyökerei, amelyből táplálkozik. A játék szó hallatán, valószínűleg többetekben megjelenhet az Éhezők viadala trilógia, de semmiképp sem érdemes ahhoz hasonlítani, mert merőben más történetről van szó, még ha a játék jelleg ebben a könyvben is megtalálható. Más a cél, melyért a főhősök küzdenek, más az egésznek a hangulata, melyben fontosabb a logikázás, a megérzésekre való hagyatkozás, hogy átláss a látszaton és a felszínen. Az Éhezők viadalával ellentétben a Caravalban nem (feltétlenül) az életed a tét, sokkal inkább az, hogy megőrizd az épelméjűséged és a tisztánlátásod, hogy átláss a káprázaton, ami sokszor tévútra csalhat. Egyszóval, a Caraval egy lenyűgözően varázslatos világ, amelyben könnyen el tud veszni az ember és ha nem eléggé óvatos, megeshet, hogy nem a főszereplő játssza a játékot, hanem az játszadozik vele.
Az egész történet ennek a kettős érzésnek a peremén egyensúlyozik és sosem lehetsz teljességgel biztos abban, hogy amit látsz, az valódi és ez gyakran a szereplőkre is igaz, mert nem mindenki az, akinek látszik. Stephanie Garber egy olyan világot teremt, ami rendkívüli és magával ragadó, s ha egyszer olvasóként betérsz a Caraval világába, sosem felejted el az élénk, színpompás épületeket, a csatornákon átívelő hidakat, a fényárban úszó utcákat, a dallamosan áradó zenét, a karneváli forgatagot, a vaníliaszínben úszó égboltot, a levegőben kavargó vörös rózsaszirmokat... a Caraval olyan helyre intivál, amely egyszerre káprázatos, lenyűgöző és talán kicsit félelmetes is. Újszerű és felkavaró, a legjobb értelemben. Amíg olvastam, végig olyan hangulatom volt, mintha Velencében járnék a világ leggrandiózusabb karneválján, a történet teljességgel hozza ezt az érzést a megannyi díszlettel, ruhákkal és színekben gazdag leírásokkal.
A Caraval az a történet, ahol mindenre figyelni kell, mert kulcsfontosságú lehet akár egy szereplő, egy tárgy jelenléte vagy egy épület, de sokszor egy-egy mondat is, amit a mellékszereplők a főszereplőkkel megosztanak. Nincsenek hiábavaló mondatok vagy gondolatok, és ez engem mindig lenyűgöz, mikor egy történet ennyire végiggondolt és kidolgozott. Mindez gyakran oly módon érvényesült, hogy vissza is lapoztam egy-egy korábbi leíráshoz vagy párbeszédhez, hogy felidézzem és általa jobban átláthassam a miérteket, s ráleljek én is a válaszokra a szereplőkkel együtt.
Ami még mindenképp plusz pontként jár még a történetnek, az Stephanie Garber stílusa. Biztos vagyok benne, hogy maga a fordító is ügyesen brillírozott a kifejezések megválasztásánál, viszont az író stílusa, ahogyan a leírásokat megalkotta, az valami elképesztő. Részletes, színgazdag és érzékletes, amellyel egyszerűen és varázslatos módon tudod elképzelni magad előtt az adott jelenetet, vagy épp egy konkrét helyszínt.
"Tömör zöld hegyek meredtek az égre, mint hatalmas smaragdkövek, dús erdőségeik látványa finoman rezgett a lebegő-csillámló párától. A legmagasabb csúcs tetejéről irizáló kék vízesés hullott alá, színjátszó zuhataga, mint valami óriási páva szétterjesztett farktollazata, beleveszett a nap aranyával megfestett felhők gyűrűjébe, amelyek ott köröztek a szürreális sziget körül."
S ez csak egyetlen példa, viszont a könyv számtalan ilyenben bővelkedik még, amelyek akaratlanul is rávesznek arra, hogy újraolvasd a sorokat, ízlelgesd a szavakat, egyszerűen bámulatos számomra. S mindez nagyon is elfér a történetben, nem sok megfogalmazás tekintetében, mert maga a Caraval világa is ilyen. Így a történet és annak nyelvezete gyönyörű párost alkot mindvégig.
Összességében, egy nagyszerű könyvről van szó, tele kalanddal és rejtélyekkel. Minden egyes fejezet elolvasása után alig vártam, hogy tovább lapozzak, szinte letehetetlennek éreztem a történetet. Én meleg szívvel ajánlom mindenkinek elolvasásra. Varázslatos, misztikus, tele kalanddal és szövevényességgel, s egy csipetnyi romantikával, úgyhogy ha kedvelitek az ilyen jellegű történeteket, a Caravalt mindenképp érdemes megismerni. Gyönyörűen illusztrált, kemény borítós, nagy alapú könyvről van szó, amelynek a borítója is lenyűgöző, úgyhogy már csak ebben a tekintetben is ott a helye a könyvespolcon. Nekem elképesztően tetszett és csak azt sajnálom, hogy nem kezdtem hamarabb olvasni. Bár azt is gyakran mondják, hogy minden történet akkor talál meg, amikor kell, úgyhogy lehet, nálam épp most volt itt az ideje, hogy megismerkedjem a Caravallal. Az biztos, hogy a történet még tartogat meglepetéseket, nem hiába trilógiáról van szó, így ez az első kötet számomra is inkább csak egy invitálás a történet egészébe, amellyel bepillanthattam a Caraval világába, de teljességében még nem ismerhettem meg. Izgatottan várom, mit tartogat a folytatás, és hogy az egyes szereplőkkel kapcsolatban mikre derül még fény, mert a Caraval csak belekóstolás volt a titkokba, de annyi minden lappang még a felszín alatt, ami felfedezésre vár.
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem! Ha tetszett és érdekesnek találtad, esetleg te is olvastad a könyvet és megosztanád a véleményed, írj bátran kommentet!
Nincsenek megjegyzések: