Sok könyv esetében voltam már úgy, hogy abbahagytam az olvasását. Először gyötört a lelkiismeret, hogy biztosan bennem volt a hiba és azért nem tetszett vagy kötött le a könyv, mert rossz időben olvastam, nem voltam ráhangolódva a témára, még túlságosan az előző könyv hangulatában voltam, viszont később rájöttem - még ha az előbb említett okok valamilyen formában igazak is lehetnek -, hogy talán a könyv is lehet hibás azért, ha abbahagyom és nem érek el az utolsó oldalig.
Az olvasás számomra hatalmas kikapcsolódást jelent a mindennapokban, mert amíg tudom, hogy hétfőtől péntekig dolgozok és teszem a dolgom, teljesítem minden kötelességem, addig az olvasásban magányra, csendre lelhetek és olyan embereket, helyeket, történéseket és különleges dolgokat ismerhetek meg, amelyekre a hétköznapjaim során nem lenne alkalmam. Például, szeretek nosztalgiázni egy-egy ifjúsági könyvvel, amikor a főszereplő azon aggódik, hogy milyen lesz az egyetem vagy az új suli, ahová kerül. Egyrészt kicsit összefacsarodik a szívem, amiért én már túl vagyok mindezen, mert nagyon is jó lenne még suliba járni - nem hiába mondják, hogy addig van jó dolgod, amíg tanulsz -, másrészt viszont mosolygásra késztet az a sok kisebb-nagyobb ballépés, amit elkövet a történetben és nekem már nem kell. Megéltem dolgokat, jó helyen vagyok jó időben, viszont megnyugtató a tudat, hogy egy-egy könyv társaságában újra gimnazista lehetek vagy átélhetem az első szerelmet.
Elolvasni egy könyvet olyan, mintha részt venne az ember egy kalandon, amely eleinte ismeretlen, és megannyi meglepetést tartogat, a végén pedig mindent megtennénk, csak hogy még néhány fejezetig a részesei lehessünk. Ezt az érzést, nem minden könyv tudja elérni. Mi lehet az oka annak, amikor leteszünk egy könyvet és nem folytatjuk tovább? Persze, jöhet az általános válasz, miszerint nincs rá elég ideje az embernek, ami igaz is... sokszor önön hibánkon kívül vagyunk kénytelenek felhagyni egy könyvvel, mert velem is megesett már, hogy elolvastam néhány fejezetet, majd a folytatásra csak néhány hét múlva volt időm, és addigra mivel elfelejtettem az elejét, kezdhettem elölről az olvasást. Van példa erre is, ellenben mikor jelenthetjük ki, hogy ez a könyv rossz? Mitől válhat unalmassá és letehetővé egy könyv? Talán neked is van néhány olyan kötet a polcodon, amibe csak belekezdtél, de sosem olvastad végig? Most pontokba szedve összegyűjtöttem az én általam problémának vélt hibákat, amelyek arra késztettek, hogy ne folytassam az adott könyv olvasását.
1. Mikor történik már valami?
Nem egy könyvet kezdtem már el úgy olvasni, hogy vártam és vártam a fordulatra, arra a bizonyos történésre, ami bekapcsolja a történet indítógombját, de sosem találtam rá. Egyszerűen, eljutottam a 30-40. oldalig és semmi. Azt sem tudtam volna összefoglalni, hogy mi volt annak a néhány fejezetnek a lényege.
Ezt nevezem összefüggéstelen írásnak. Történnek dolgok, szereplők jönnek és mennek a történetben, újabb helyszínen vagyunk, ismét eltelt egy nap a történetben, sőt már egy hét is, és egyszerűen eldönthetetlen, hogy hová is tart a történet? A könyv hátoldalán ott a tartalom, aham... viszont a történet valahogy nem akarja kibontakoztatni mindazt, amivel a tartalom kecsegtet. Fontos, az olvasó már az elején gyökeret eresszen a történetben és képtelen legyen elengedni a könyv lapjait. Mindez múlik a prológuson, avagy az első fejezeten, hogy mennyire sikerül már az első sorokkal megteremteni a hangulatot, mennyire tudod felvezetni a történet elindulását, s hogy mindebből miképpen tudod tovább bontakoztatni az eseményeket. S persze, szép dolog a függővég, na meg a késleltetett fordulat, viszont azért figyelni kell arra is, hogy ne az írás közepén történjen az első fontosabb momentum. A hosszas felvezetés kiábrándító tud lenni. S ahogyan ez sem megoldás, az sem célravezető, ha már az elején túl sok mindenre fény derül, a történet végére pedig úgy érzi majd az olvasó, mintha már az elején kipukkadt volna az a bizonyos lufi. Kellemetlen csalódásként tudja érni az embert, amikor többet remélt és többet is ajánlottak, aztán mégsem volt olyan jó a történet, mint ahogyan számított rá. Következetesség, mértékletesség és céltudatosság!
2. Unszimpatikus főhős
A történet cselekménytelensége még egy dolog... viszont, ha a főszereplő nem lopja be magát a szívünkbe, akkor megette az egészet a fene. Tettem már le úgy könyvet, hogy bár a történet még tetszett is, de a főszereplő egyszerűen idegesítő volt. Nem tett semmi különöset, csak valahogy... nem tudtam rokonszenvet érezni vagy úgy gondolni rá, mint egy hirtelen jött kedves barátra, aki végig vezet a könyv lapjain. Őszintén, nem nagyon szeretem a túlontúl okos karaktereket. S itt nem is az intelligens, művelt karakterekre gondolok, akik igenis, megérdemlik a figyelmet, hanem az okoskodó, "Én vagyok a főszereplő, így jobban csinálok mindent" típusra, aki mintha tisztában lenne azzal, hogy ő a fő mozgatórugója a történetnek és ezt ki is használja. Nem azt mondom, hogy esetlen legyen és szinte noszogatni kelljen, hogy "Na lépj már előrébb és csinálj már valamit!", de szeretem érezni, hogy ő is tud hibázni, képes tévedni, mindezt el is fogadja és mégis lépéseket tesz annak érdekében, hogy tanulva belőlük, jobb lehessen. Én sem vagyok tökéletes, és én sem tudok mindent... emiatt pedig, jól esik olyan valakiről olvasni, aki hozzám hasonlóan ugyanígy vélekedik magáról attól függetlenül, hogy például matek zseni vagy éppen kiválóan balettozik. Ezek iránt mindig elismeréssel vagyok.
3. Cselekmény-káosz
Olvastam már jó pár olyan történetet, amelyikben annyi fordulat és esemény történt az első néhány fejezetben, ami egy egész könyvre elegendő cselekmény lett volna. Ez a ló másik oldala, amikor túl sok mindenre kerül sor, pedig a történet igazából még el sem kezdődött. Nem attól lesz letehetetlen egy könyv, ha minden egyes oldalon dráma és fordulat követi egymást, vagy néhány vámpírtámadás és mártírhalál. Kellenek az akciójelenetek, így van. Szükség van a drámai pillanatokra, szintén pipa. Abszolút lebilincselő tud lenni egy jó harcjelenet, ugyancsak pipa. Viszont, jól kell tudni elosztani egy történetben ezeket a fontosabb pillanatokat, és nem kell szinte bekezdésről bekezdésre valami lényegesnek történnie. Ettől az olvasó csak összezavarodik és azt sem tudja majd, hogy miről is szól tulajdonképpen a könyv. Elveszti a kapcsolatot a szereplőkkel, és a történések erdejében már a cselekmény szálát sem érzékeli.
S ami szintén fontos: nem attól lesz jó egy ilyen jelenet megalkotása, ha minél többen ütik-vágják egymás és minél kevesebben kerülnek ki belőle élve. Ami ennél lényegesebb, az maga az ok, hogy miért is került sor tettlegességre? Bosszú? Családi viszály? Bármiről is legyen szó, ez a mögöttes tartalom mozgassa a szálakat és ne az, hogy ki hányszor támadt a másikra, milyen fegyverrel, stb. Félreértés ne essék, erre is szükség van, hiszen ok-okozatról beszélünk. Valami történt és valamiben megoldásra talál, ellenben amennyire fontos a megoldás, olyannyira lényeges az is, hogy mi a probléma gyökere, amelyet megoldanunk kell vagy pontosabban, amelyet az olvasónak kell megismernie ahhoz, hogy megértse a konfliktus következményeit.
4. Döntsd el, milyen témában alkotsz!
Sokan nem tudnak döntésre jutni azzal kapcsolatban, hogy a történetük romantikus sztori legyen, vagy fantasy, esetleg mindkettő egyszerre és talán, valamilyen bűnügyi szál is kapcsolódjon a történethez? Bár minden bizonnyal érdekes egyvelegről lenne szó, érdemes meghúzni a határokat és fixálni, hogy milyen témában szeretnénk megírni a történetünket.
Érinteni sok mindent lehet, hiszen nincs kimondottan csak romantikus vagy csak fantasy történet... minden írásban fedik egymást a stílusok, viszont ki kell jelölni egy irányvonalat, amelynek mentén haladni szeretnénk. Tedd fel magadnak a kérdést: melyik szál fontosabb a történetedben? A szerelemre szeretnél maximálisan koncentrálni? Fontosabb a rejtély megoldása? A misztikus vonalat szeretnéd erősíteni? Bármelyiket is válaszd, tarts ki mellette! A túlságosan sokszínű történet káosz hatást kelt, és nem tudja majd eldönteni az olvasó, hogy akkor most egy valóságos, vagy egy fantasy jellegű történetről van szó? Ha tudja és érzi, hogy milyen jellegű történet részese, azzal biztonságot adhatsz neki. Ellenben a bizonytalanság, előbb-utóbb az olvasás kedvét szegheti.
5. Tudj mesélni!
Biztosan éltél már át olyan pillanatot, amikor valaki mesélt neked valamiről és Te ittad minden szavát. Olyan lebilincselően és érdekesen tudta előadni, ami vele történt, hogy szinte nem is érzékelted az idő múlását vagy hogy, aki épp elment mellettetek, jól ismered. Olyankor szinte kikapcsol az agy minden zavaró tényezőt, és csak arra fókuszál, ami éppen megragadta a figyelmét. Íróként ezt a hatást kell elérned az olvasóidnál is. Érdekfeszítően és magával ragadóan kell megfogalmaznod minden egyes gondolatod. Bármennyire gonoszul hangzik: az a jó könyv, ami felbosszantja az olvasót. Viszont, ez a fajta bosszankodás inkább örömből fakad, hiszen a történet végén ott motoszkál majd benne a gondolat, hogy bárcsak lett volna még néhány oldal, vagy bár lenne folytatás. Ha ezt sikerül megteremtened, elérted a célod! S még egy dolog: íróként ki kell emelned a történet mögöttes tartalmát és rá kell világítanod minden lényeges pontra, amely a történetet egy kerek egésszé formálja. Fontos, hogy legyen mondanivalója, üzenete, hatása, hangulata és célja a történetednek. Ezek nélkül nem talál figyelemre.
6. Csak világosan és érthetően!
A történet zavarossága egyrészt "köszönhető" annak, hogy a cselekmény kusza és kevésbé összeszedett, vagy végiggondolt, másrészt buktató lehet az is, ha a nyelvezet túlságosan egyszerű vagy végeláthatatlanul bonyolult. Egyik sem jó megoldás, hiszen ha nagyon is "lebutított" vagy fogalmazzunk úgy, hogy amatőr az írás, akkor élvezhetetlen lesz a történet olvasása. Ezzel szemben áll a másik verzió, amikor pedig annyira bonyolultan van megfogalmazva a történet, hogy szinte követhetetlenek az események. Nem kell semmit sem túlfogalmazni vagy agyonbonyolítani. Persze, egy könyv írása során nem feltétlen úgy fogalmazunk, ahogyan a hétköznapok során beszélünk (gondolok itt a szlengre vagy a facebook csetelésre, ahol mindent rövidítünk), de valamilyen módon azért mégis a mindennapi megszólaláshoz kell közelítenie a leírt mondatainknak. Sokkal inkább szíven találja majd az olvasódat az írásod, ha őszintén és minden mesterkélt kifejezés nélkül fogalmazol, mintha valami elképzelt, tökéletesnek vélt írói hangot akarnál megütni, ami nem is igazán Te vagy.
* * *
Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem! Ha tetszett és van hozzáfűznivalód, esetleg véleményeznéd, írj bátran kommentben!
Nincsenek megjegyzések: