Az írásban nagyon fontos a spontaneitás, de ugyanígy lényeges a tervezés is. Valahol, a kettőnek egyensúlyban kell lennie ahhoz, hogy működőképes legyen az a tevékenység, amit folytatunk. Írni nem egyszerű, sosem volt az és ahogyan haladunk előre mind az időben, mind az írói tevékenységünk folyamatában, egyre nehezebbé válik, hiszen új elvárásokkal kell szembenézni - melyeket egyrészt saját magunk állítunk fel, másrészt a környezetünk -, mindemellett pedig olyan lehetőségeket ismerünk meg, melyek tovább bővíthetik az ismereteinket, viszont ezeknek az elsajátítása megint plusz munka és időráfordítás.
Írónak lenni sem egyszerű feladat, de még jó írónak is lenni... kemény dió, mit ne mondjak. Kevés olyan bloggerrel találkoztam az évek során, akiket tényleg jónak tudok nevezni. Ez így erős vélemény lehet, viszont szerintem az elfogult, és a mindenkivel szemben mutatott "rendes vagyok és csak dicsérek" hozzáállás sem célravezető. Én sem írok feltétlenül jól, és ez a tény megközelíthető abból az irányból, hogy valóban van még hová fejlődnöm, valamint onnan is, hogy mindenki más ízléssel rendelkezik, így amíg nekem egy író stílusa tetszetős, másnak teljesen átlagos is lehet.
Hogyha a véleményemet kérik, szeretem kiemelni mindenkinél a jót és ezt tovább erősíteni, hogy építkezhessen rá, ám mindannyian különbözünk, így megvannak azok az írók, akik jól írnak és vannak azok, akik írnak, viszont kevésbé ügyesen. Ez utóbbi kategória nem jelenti azt, hogy ne lehetne fejleszteni, csiszolni és javítani a technikán, csak ahogyan egy könyv esetében is tudjuk, hogy egy író jól ír, míg a másik nem annyira, úgy a blogvilágban is létezik ez a fajta különbség, miszerint kit tartunk tehetségesnek és kit kevésbé.
Ellenben, nincs olyan ember, aki ne lenne jó valamiben, erre a témára vonatkoztatva pedig, ugyanez igaz az írásra is. Ha valaki hajlandóságot érez az írásra - és úgy gondolom, hogy mindenkinek van mit elmondania, mindenkinek megvan a saját története -, az igenis, ragadjon tollat!. Akkor is, ha úgy érzi, nem elég jó és akkor is, ha mások mondják azt, hogy van tőle jobb. Talán, jobb világban élnénk, ha mindenki rászánná az időt arra, hogy akár fél óra alatt is leírja mindazt, amire éppen gondol. Az írás számomra mindig, mintha megállítaná az időt. Legalábbis addig, amíg írok. Utána persze, visszacsöppenek a valóságba, de addig valami másnak vagyok a része. Nem a mindennapjaimnak és megnyugtató a gondolat, hogy birtokol(hat)om ezt az eszközt, amellyel kiszakadhatok a valóságból. Mindenkinek birtokolnia kellene ezt a dolgot. Az írás lehetőségét.
Így, kicsit rácáfolva, és egyben tovább erősítve azt a gondolatot, hogy író és író között is van különbség (szándékosan nem használva a jó és rossz író megnevezést), ebben a bejegyzésben arról írnék, hogy miképpen lehet tudatosan odafigyelni arra, hogy jobban végezhessük azt, amit szívvel-lélekkel szeretünk: az írást.
Naptár használata
Akárcsak a heti előretervezés esetében, az írásban is hasznos lehet, ha az asztalunkon van egy naptár, amiben feljegyezhetjük a fontosabb teendőket. Tudom magamról, hogy hajlamos vagyok halogatni egy-egy feladatot, viszont ha látom leírva, hogy bizony ezt ma el kell végeznem, akkor könnyebben ráveszem magam. Jó ideje így jegyzek fel mindent, és a nap végén jó érzés kipipálni a dolgokat. Sokkal átláthatóbbá válik, mit csináltam meg és mi várat még magára. Lehetnek ezek apró teendők is, viszont segít az elvégzésében, ha tényleg konkrét célként tűzzük ki magunk elé és nem csak eleresztjük a levegőben, hogy "hát... meg kellene csinálni". Abból, ha nem is sosem, de nagyobb százalékban, nem lesz semmi. A szó elszáll... az írás megmarad, ahogy mondani szokták.
Hétfő: bejegyzést tenni a blogra
Kedd: átolvasni a meglévő fejezeteket, javítani az esetleges hibákat
Szerda: megírni a hétvégi bejegyzés piszkozatát - előkészülni
Csütörtök: 16.00-18.00 - Szabadidő! - dolgozni a történeten
Péntek: pihenőnap
Szombat: új bejegyzés a blogon / 18.00-20.30 - Szabadidő! - dolgozni a történeten
Vasárnap: kutatómunka, témával kapcsolatos könyvek keresése
Ez csak egy példa. Az, hogy Neked milyen feladataid lehetnek a hétre, neked kell átgondolni és megtervezni. Ha blogot vezetsz, akkor azt is számításba kell venni, hogy mikor és hogyan tudsz majd bejegyzést hozni az oldalra, viszont ha nem rendelkezel bloggal, akkor megint más munkatempót kell önmagadnak diktálnod. A tervezés attól függ, hogy mire összpontosítasz jelenleg. Inkább haladj kis lépésekben és valósíts meg apróbb terveket! Sokkal többet ér több kis siker, mint egyetlen nagy, amelybe aztán később belebukhatsz, mert túl nagy falatnak bizonyult. Folyamatot próbálj létrehozni! Ha éppen arra készülsz, hogy részt vegyél egy novellapályázaton, amelynek a leadási határideje például a következő hónap közepe, akkor úgy oszd be az idődet, hogy minden nap legyen lehetőséged dolgozni a munkádon, és ne halogasd az utolsó pillanatig! Akkor valószínűleg, csak összecsapott írás kerül majd ki a kezedből. Nem is novellán, hanem esetleg egy történeten dolgozol? Tűzd ki célként, hogy nyár végére megírod! Jelöld ki, hogy minden héten megírsz egy fejezetet. A hét során ellenőrizd a helyesírási hibákat, olvasd össze az előző fejezetekkel, figyeld a cselekmény előrehaladását, stb. Összpontosíts csak arra a fejezetre, és próbáld meg a hét során tökéletesíteni, hogy a következő héten egy újabb fejezetbe vághass. Tervezz! Sokkal tudatosabbnak és biztosabbnak érzed majd az írást is, ha tényleg kézben tartod a dolgokat!
Írj minden nap!
Ezt a szabályt én sem szoktam mindig betartani és valójában nem is kötelező, ha nem dolgozol éppen valami összefüggő íráson, ami igenis, megköveteli a mindennapos aktív jelenlétet. Gondolok itt például egy határidőre leadandó kéziratra, egy pályázatra szánt alkotásra, stb. Ha nem dolgozol ilyesmin, valójában lényegtelen a munkafolyamat tempója, de az is igaz, hogy a nagy szünetek kizökkenthetik az embert, és nagyon nehéz visszatalálni ahhoz a hangvételhez és stílushoz, amellyel az addigi fejezeteket megírtad. Elég pár hét kihagyás, és máris megtörtént a baj: hogyan tovább? Ha egymásba kapcsolódó munkafolyamatról van szó, akkor feltétlenül szükséges megtalálni azt a megoldást, amely nálad működőképes lehet és segítheti a munkádat. Ha hétvégén több időd van az írásra, akkor azokra a napokra hagyd a nagyobb időegységeket (teszem azt, rászánod az egész délutánt az alkotásra), ha pedig hét közben túl elfoglalt vagy és nem igazán van időd jobban elmerülni a munkában, akkor csak kisebb feladatokat jelölj ki. Húsz mondat is több, mint a semmi és ha hétköznap csak ennyire van időd, akkor annyira van időd. Ne ítélkezz önmagad felett! A lényeg a folyamatosságon van és sokszor többet ér a kevesebb minőségi munka, mint a több, ami csak mennyiségben több, de tartalmilag alul marad. Írj minden nap, viszont csak olyan feltételek mellett, amik neked is kényelmesek!
Élj és írj!
Írni annyit jelent, mint megmutatni magunkat a világ számára. Kifejezünk és hatással vagyunk másokra. Általában megoszlik a vélemény abban a kérdésben, hogy hogyan érdemes írni: a fantáziánkra támaszkodva, vagy a valóságból merítve? Vannak, akik leginkább az életükből merítve építik ki a saját, írói világukat, míg mások megpróbálják kizárni az életüket és valami mást teremteni, aminek köze sincs a mindennapjaikhoz. Nem mondom, hogy bármelyik megoldás csak jó vagy csak rossz lenne. Szerintem érdemes keverni a kettőt. A tapasztalatainkkal még élettel telibbé tehetjük az írásainkat, hiszen megtörtént eseményekre alapozva még hihetőbb, és átérezhetőbb lehet az, amit megalkotunk, mindemellett pedig a fantáziával, mint eszközzel "megszépíthetünk" bizonyos pillanatokat, vagy emlékeket. A kettő együtt szerintem nagyszerű egészt alkothat. Adunk magunkból és hozzá is teszünk. Teremtünk valami újat, közben mégis ismerős talajon mozgunk. Fontos, hogy ne csak elképzelt dolgokra alapozzunk, hanem az életünkre is. Ki kell aknázni minden egyes lehetőséget, ami hasznos lehet az alkotás szempontjából. Nem csak könyvekből lehet megtanulni, hogyan lehet valamit érzékeltetni. Néha elegendő csupán magunkba tekinteni és elővenni azokat az élményeket, amelyekre építhetünk.
Hallgass mások véleményére!
Tudom, az egyik legnehezebb dolog elfogadni mások véleményét - pláne, ha negatív. Íróként viszont fontos megedződni és tudatosítani azt a gondolatot, hogy mások véleménye nélkül nincs fejlődés. Az ember írhat magának, viszont olyan tükröt sosem tud maga elé tartani, mint amilyet egy olvasó. Magunkkal szemben, egyrészt elfogultak vagyunk, másrészt végtelenül kritikusak és bizonyos helyzetekben vagy nem látjuk meg a hibát, ami amúgy szemet szúró lenne, vagy éppenséggel olyat is hibának vélünk, ami amúgy nagyszerű és másoknak nagyon is tetsző. Fontos az önkritika, de sosem elegendő. Ahhoz, hogy jobbak lehessünk, kellenek a minket érő vélemények és bár ehhez rettentő nagy bátorság is kell, mégis megéri.
Ahhoz, hogy mások véleményét segítségül hívd, érdemes elgondolkodni, hogy kinek hallanád szívesen a gondolatait a történeteddel kapcsolatban? Első körben talán érdemes családtagot választani a művünk értékelésére. Egy hozzánk közel álló személy véleményét általában megértőbben fogadjuk, mintha egy számunkra idegen venné kezébe a munkánkat. Ki az, aki a szüleid, testvéreid, rokonaid közül nyitott lenne erre a feladatra? Kinek adsz leginkább a véleményére? Biztosan készséggel elmondja a meglátásait, hogy neki, mint olvasónak mennyire tetszik az alkotásod, és talán még jó ötleteket is tud hozzáfűzni.
Találkoztam már olyan íróval is, aki sokkal szívesebben mutatta meg számára ismeretlen személynek a munkáját, mintsem az egyik családtagjának. Ilyen esetben, talán az motiválja az embert, hogy nem szeretné, ha elfogultan ítélnék meg az írását vagy éppenséggel pont az illetné komolyabb kritikával, aki fontos számára. Ez változó, mindenki másképp éli meg, viszont gyakran nehezebb elfogadni a véleményt attól, akit szeretünk. A lényeg, hogy olyas valaki véleményét válaszd, akire nyitott vagy. Hogyha bátrabban tudod elfogadni egy ismeretlen személy kritikáját, akkor érdemes blogon közzétenni, ahol többen is elolvashatják és értékelhetik, vagy ha megfelel egy pályázat kritériumainak, esetleg ténylegesen is egy ilyen jellegű kihívásra alkottad, mindenképp érdemes beküldeni. Mindig azt szoktam mondani, hogy a negatív vélemény nem azt jelenti, hogy teljes egészében át kell miatta írni egy művet. Ha te szereted, és úgy kerek egész, ahogyan van, semmiképp se változtass rajta, mert onnantól kezdve, hogy mások véleménye alapján próbálod tetszetőssé formálni a munkádat, mert nem fogod szeretni. Ellenben, ha nyitottan és befogadóan állsz mások véleményéhez, esetleg olyan ötleteket, valamint tanácsokat is meg tudsz szívlelni, amelyek alapján még jobbá teheted a munkádat. Te vagy az író, így neked kell mérlegelni, mi az, amin tényleg megéri változtatni és mi az, amihez önmagadhoz hűen ragaszkodsz.
* * *
Az, hogy jó írókká váljunk, sok kisebb-nagyobb szemponton és praktikán múlik, viszont ezek a fentebb említett nem nagy dolgoknak tűnő tanácsok, meglátások is, szerintem közelebb tudnak vinni bennünket ahhoz, hogy jobban írhassunk és eredményesebben alkothassunk, amely által talán tényleg, jó vagy jobb írókká válhatunk.
Köszönöm, hogy elolvastad! Remélem, hogy hasznosnak találtad a bejegyzés!
Ha gondolod, írd meg kommentben, mit gondolsz a témával kapcsolatban!
Nincsenek megjegyzések: