David Attenborough - Egy élet a bolygónkon

Kilencvennégy ​éves vagyok. Rendkívüli élet jutott osztályrészemül; csak most kezdem felismerni, hogy mennyire rendkívüli. Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen, őseredeti természet vesz körül – ez azonban nem volt egyéb, mint illúzió. Korunk nagy tragédiája – az érintetlen természeti környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás csökkenése – alig észrevehetően nap mint nap itt zajlik körülöttünk. Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak. Az Egy élet a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk helyrehozni ezt a tévedést. Ma még – utoljára – van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk. Csak akarnunk kell. Földünkön az élővilággal osztozunk, mely az elképzelhető legcsodálatosabb, évmilliárdok alatt kialakult létfenntartó rendszer. Bolygónk stabilitása azonban megingott, miközben a biológiai sokféleség vészesen lecsökkent – a kettő ugyanis szorosan összefügg. Helyre kell állítanunk a biodiverzitást, amit oly kíméletlenül pusztítottunk. Ez az egyetlen kiút a magunk által előidézett válságból. Vissza kell vadítanunk a világot.

Általában mindig akkor talál meg egy téma, amikor meg kell találnia. Lehet ez egy könyv, egy film, vagy csak egy szimpla beszélgetés, de valahogy mostanában egyre inkább érvényben van nálam, hogy akkor találkozok bizonyos dolgokkal, amikor kell és ezáltal olyan, mintha jó időben lennék, jó helyen. Legutóbb elolvastam Leylah Attar A serengeti köde című könyvét - erről szintén hozok majd ajánlót a napokban -, és maga a téma, amely a könyv cselekménye mellett részletes képet fest Tanzánia világáról, Afrika szépségeiről, elképesztően lenyűgözött olvasás során. Olyannyira, hogy a könyv után elkezdtem böngészni Afrikáról, a Serengeti élővilágáról, majd a környezetvédelemről, a Földről, és egyik témából a másikba csöppenve egyszer csak David Attenborough Netflix előzetesével találtam szemben magam. Maga az előzetes is nagy hatással volt rám, viszont a könyv még ennél is inkább letaglózott és lenyűgözött egyszerre.

Azzal mind tisztában vagyunk, hogy a Föld élhetősége és annak kihasználási lehetősége véges. Ahogyan azt David Attenborough is megfogalmazza: ami nem végtelen, annak előbb-utóbb vége szakad és a Föld előnyeinek, nyersanyagainak, lehetőségeinek felhasználása is kimerülőben van. Nem pótoljuk, nem óvjuk, nem gondolkodunk a holnapon, sem azon, mihez kezdünk, ha egyszer ezek a lehetőségek elfogynak és eltűnnek, nekünk köszönhetően és annak a gondolkodásnak, amellyel élhetetlenné tesszük a világunkat. 

Az Egy élet a bolygónkon nem arról szól, hogyan mentsük meg a Földet. Lényegében persze, ez lenne a cél, hiszen tevékenységeinkkel és döntéseinkkel napról napra egyre több hibát és visszavonhatatlan kárt okozunk, viszont a Föld összességében, legyen a pusztítás bármekkora méretű, végső soron idővel regenerálja és rekonstruálja magát. Ha egyik napról a másikra eltűnnénk, bármennyire is hosszú időnek kellene eltelnie ahhoz, hogy az általunk okozott, emberi tevékenységek eltűnjenek és megszűnjenek, megtörténne és az élet, a világunk, a természet szépen visszavenné az irányítást a Föld felett. Gondoljunk csak az elhagyatott épületekre, városokra, amelyeken ott az emberi kéz lenyomata és mégis, újrasarjad az élet, újra zöldellő erdők borítják be, és állatok búvóhelyeként szolgál. A természet visszaveszi azt, ami az övé és a könyv inkább arra hívja fel a figyelmet vagy azzal kapcsolatban figyelmeztet, hogyan tudjuk megmenteni önmagunkat és hogy miképpen tudjuk létezésünket a Föld számára is könnyebbé tenni, hogy ne teher legyünk, hanem támasza az élővilág fenntartásában. A könyv időtartamban sok-sok évtized távlatára tekint vissza, majd a vége felé előre a jövőbe. 

David Attenborough a saját életkorát veszi alapul és születésétől napjainkig mesél a háttérben történő változásokról, a világunkat fenyegető, figyelmeztető jelekről és történésekről, hogy az ő szemén és életén keresztül milyen történések mentek végbe a természetben. S a jövőkép, amit elénk tár, semmiképp sem szívderítő. Mindaz, amiben jelenleg élünk és amilyen életet folytatunk, csak előfutára mindannak, ami ránk vár és bár most még markánsan nem érzékeljük ezeket a változásokat - leszámítva a hőmérséklet emelkedését vagy a mostani, elszabadult vírushelyzetet -, ez idővel sokszorozódni fog és még inkább jelen lesz az életünkben. Előbb-utóbb nem tudjuk majd elfordítani a fejünket és ráhagyni a nagyokra a döntés felelősségét. A jövőben mi magunk is tapasztalni fogjuk ezeknek a negatív, életünkre gyakorolt hatását. 

S mondhatnánk, hogy mégis, mit tehetnénk vagy mennyiben vagyunk felelősek? A kulcs nem az egyénileg keresendő, hanem kollektíven. Lemondhat egyetlen ember a hús-vagy halfogyasztásról, de ez korán sem elég, ha a környezetében mindenki másnak az étrendje része, tehát támogatja az ezzel kapcsolatos iparok és üzemek működését. Dönthet úgy egy ember, hogy nem vásárol fast fashion termékeket, amely szintén kevésnek bizonyul, hogyha mindenki más továbbra is megrögzöttje a túlhalmozásnak és a túlvásárlásnak. Minden egyes döntésünkkel támogatunk valamit, ellenben ha áttérünk más alternatívára vagy teljes egészében lemondunk róla, akkor az előbb-utóbb, vagy átalakul egy újabb, emberi igényeket kielégítő formává, vagy teljes egészében megszűnik.

Gondoljunk bele, mennyit keresnek rajtunk csak azzal, hogy napi szinten emberek ezrei vásárolnak eldobható, műanyag flakonokba töltött üdítőitalokat. Ezek a palackok néhány óra leforgása alatt kiürülnek, hiszen a tartalmukat megisszuk, majd ezek a szemétben végzik és talán az a flakon, amit Te használtál tíz évvel ezelőtt, még mindig odakint van valahol, valamelyik szeméttelep mélyén. Mondhatnánk, hogy ma már újrahasznosítják ezeket a flakonokat, tehát gond megoldva. Csakhogy az újrahasznosításnak is megvan a folyamata, amellyel egy újabb felesleges procedúrának tesszük ki a Föld légkörét és a probléma továbbra is fennáll. Manapság egyre több helyen van jelen az az alternatíva, miszerint éttermekben saját termoszba, pohárba is kérhetőek az italok vagy a napi folyadékmennyiséget otthonról is biztosíthatjuk egy kulacs segítségével, amelyet mindig újratölthetünk a nap folyamán. Csakhogy ez is választás kérdése és nem mindenki dönt ugyanúgy. Sokszor a kényelem dönt az előregondolás helyett. Kevés az olyan üzlet, weboldal vagy cég, aki amellett kampányolna, hogy vedd meg a terméküket, amely akár több tíz évig is kiszolgál, hiszen nem egyszerűbb napi vagy heti szinten rávenni az embert a vásárlásra? Minden nap tucatnyi reklámmal kecsegtetnek számodra, hogy mit kellene megvenned, vagy szerintük mi nélkül nem tudsz megélni és sajnos, az emberek többsége hisz ezeknek a téves információknak. Több vásárlás, több bevétel, több boldogabb ember. Vagy inkább kérdőjel illene a pont helyett a mondat végére?

 

Minden döntés kérdése és a döntéseddel két dolgot támogathatsz: a Földet vagy az Emberiséget. S bár az lenne a cél, hogy fajunk és társadalmunk gondtalanul, nélkülözés nélkül, jólétben élhessen, valószínűleg mindez megindult a lejtőn, mivel saját igényeink kielégítésére oly mértékben kiaknáztuk a Föld adta lehetőségeket, hogy lassan nem lesz időnk mindennek a visszafordítására. Visszakanyarodva Attenborough vallomásához, hogy mindezek ellen tehessünk, kollektív összefogásra lenne szükség. Tömeges mértékű döntésekre, nemleges válaszokra és igent mondani arra, hogy az élet emberségesebbé tételéhez arra van szükség, hogy a természet kizárása helyett végre vagy inkább újra együtt éljünk vele. Azzal, hogy kiváltunk az állatvilágból, és teljes mértékben az uralmunk alá vontunk, egyben halálra is ítéltük, önmagunkkal együtt. Attenborough erre akarja felhívni a figyelmet, hiszen a változtatás lehetősége bennünk rejlik, a mi felelősségünk és a mi feladatunk. S hogy mit tehetünk? A könyv erre is választ ad, felsorakoztatva azokat a lehetőségeket, amelyekkel apró lépésekben elindulhatunk egy jobb úton, amely nem ennyire természettől elszigetelt életforma, amelyben emberként ismét összhangban élhetünk együtt az élővilággal. Sok embernek kellene elolvasnia ezt a könyvet. Még több embernek kellene elgondolkodnia azon, hogyan élhet úgy, hogy minél kevesebb ökológiai lábnyomot hagyjon maga után. Mindenkinek össze kellene fognia azért, hogy ne semmisítsük meg azt a csodálatos világot, amelybe születtünk. 

Meleg szívvel ajánlom mindenkinek ezt a könyvet annak ellenére, hogy a lebilincselő, tanulságos tartalom egyben nagyon is nehéz témát tár elénk. Egyszerre lenyűgöző és szívfacsaró mindazt látni, amelyért mi, emberek vagyunk a felelősek és amelyeket a jövőben fogunk véghez vinni. Mi emberek, a legzseniálisabb lények vagyunk a Földön, és zsenialitásunkat, intelligenciánkat és bölcsességünket ideje lenne nem csak arra használni, hogy magunkat előrébb juttassuk, hanem hogy másokat segítsünk vele: az óceánokat, az esőerdőket, az állatvilágot, a légkörünket és mindent, ami működésben tartja bolygónkat.

A könyvről film is készült, mint adaptáció, hűen követve a könyv menetét, annak felépítését és mondanivalóját. Szívből ajánlom megnézésre a könyv elolvasása után!