Amikor írunk, teljesen eggyé válunk a történettel, abban mozgunk, abban élünk és próbálunk minél mélyebbre és mélyebbre ásni, hogy kiaknázhassunk minden lehetőséget, amit magában rejt, amit tartogat számunkra. Számtalan lehetőség létezik a történet alakulása kapcsán és ennek fő mozgatórugói maguk a szereplők. Nagyon tudom azokat az írásokat, s azon írókat becsülni, akik képesek úgy beszélni a főszereplőjükön keresztül, hogy érzem annak teljes közelségét, a közvetlenségét, együtt tudom átélni a szereplővel az eseményeket, a gondolatain, vívódásain át. Nehéz ilyen módon alkotni, ezt az érzést átadni az olvasóknak és nem csak úgy beszélni egy karakterről, mint kívülálló személyről. Itt nem a személyekről van szó, miszerint E/1. személyben könnyebb lenne ezt visszaadni, mint semlegesebb, E/3. személyben. Itt a közelségről van szó, amelyet az író képes megteremteni és mindezt úgy átadni, hogy hasonló módon érezze magához közel az olvasó a karaktert, akárcsak ő.
Általában a főszereplő az, akihez a legjobban kötődünk, hiszen ő általa beszélünk, ő a gondolataink, érzéseink megformálója és közvetítője. Legyen szó akár női vagy férfi szereplőről, kicsit önön magunkról is mintázzuk, még ha persze más tulajdonságokkal is, más családi háttérrel, más célokkal, gyengeségekkel és tervekkel ruházzuk fel. Ha képesek vagyunk mindezt átérezni, az ő életére tényleg életként tekinteni, akkor egy fantasztikusan élethű karaktert hozhatunk létre. Amikor a karakter kidolgozottságáról van szó, nem mindig az a lényeg, hogy hol él, mit csinál a szabadidejében, mi a kedvenc étele, milyen színű szeme van vagy hogyan öltözik fel suli előtt. Sokkal lényegesebbek az érzések, a gondolatok, és hogy ezt milyen módon közli az olvasóval. Igaz, minden ember más, minden olvasó eltérő beállítottságú, ízlésű és stílusú, de összességében minden olvasó azt az érzést keresi egy-egy könyv alkalmával, hogy a szereplőkkel kontaktust tudjon teremteni.
Érdekes és tényleg igaz, hogy az írás során bizonyos szereplőkkel úgymond mélyebb a viszonyunk, mint más mellékszereplőkkel, avagy további főszereplőkkel. Ez függ attól, hogy ez a szereplő milyen tulajdonságú, esetleg hozzánk hasonló, közös érdeklődésű, gondolkodású? Ha úgymond egy rokonlelket alkotunk meg a történetben főszereplőnek, nagyon egyszerű azonosulnunk... olyan, mintha mi magunk lennénk a történetben attól függetlenül, hogy külsőleg és talán magánéletileg is vannak eltérések. A belső én megegyezik a miénkkel és ilyenkor lehet a leginkább elmondani, hogy nagyon is közel áll hozzánk a karakter. Persze, ez nem jelenti azt, hogy egy történetbeli, negatív karakter megalkotása hatalmas falatnak bizonyulna. Ahogy mondani szokták, mindenkinek megvan a sötét énje is... egy kis rosszaság ott él mindenkiben, olyan érzések és gondolatok, melyek bár ütköznek a természetünkkel és valószínűleg sosem tennénk vagy mondanánk olyat, de a gondolattal néha el lehet játszadozni. A negatív karaktereknél ezt az oldalunkat próbálhatjuk ki. Olyanná válhatunk, akik nem vagyunk, de lehetnénk, más körülmények és tényezők által, ellenben így, az írásban ennek is hangot adhatunk és magunkra ölthetjük valakinek a szerepét, akinek mássága ellenére mégis egyszerűen tudunk a bőrébe bújni.
Mindez az átélésről szól. Igazából, ezzel tudnám a legjobban összefoglalni az egészet és egy szóban meghatározni. Átélés. A történetekben lévő szereplők különbözőek, és az írón múlik, hogy mennyire képes egyik karakter-mederből beleugrani a másikba, ha mondhatom így. Ez így váltakozásnak tűnhet, meg kicsit személyiségzavaros dolognak, viszont írás során egyáltalán nem érezzük annak. A főszereplő mi vagyunk, a mi érzéseink, gondolataink, döntéseink nyilvánulnak meg. Néha még olyan formában is, amikor a főszereplő esetleg olyan dolgot tesz, mond vagy cselekszik, amit mi nem tennénk. Ilyenkor nyilvánul meg az a lehetőség, hogy írás során megtehetünk olyat is, amit a valóságban nem. Kicsit kísérletezünk, kicsit belekóstolunk egy másik variációba. Olyan, mintha az életben mindig helyesen választanánk, az A lehetőség mellett döntve, de írásban gondolkodás nélkül választhatjuk a B variációt is, hiszen nincs vesztenivalónk. A főszereplőnk pedig ehhez remek kísérleti nyúl, hiszen néha a saját személyiségünktől is elrugaszkodva, olyan cselekedetekre bírhatjuk, melyeket talán mi is szívesen megtennénk vagy megtettük volna.
Az ellentétesebb karakterek helyzete sem különbözik annyira ettől, csak itt még jobban kiütközik a másság, az eltérés, a döntések és cselekedetek különbözősége a természetünktől, de ezeket épp olyan lelkesedéssel írjuk, mintha csak magunkról írnánk. Lehet, hogy a főszereplőnk gyűlöli, megveti ezeket a karaktereket, hiszen a történetben mondjuk bosszúságot okoz, megbántja, felidegesíti, mi mégis élvezzük az ilyen helyzeteket, hiszen ott vagyunk a főszereplőnk mellett, hogy egy következő fejezet vagy részlet alkalmával támaszt nyújtsunk valaki által. Ezek a kis "adrelinlöketek" kellenek a történetbe és mégis, a főszereplő érzései ellenére mi kedveljük ezeket a karaktereinket is. Ugyanolyan részletesen tudjuk megalkotni őket, akár csak a főszereplőinket, képesek vagyunk felvenni egy teljesen más hangot, más tulajdonságokkal létezni abban a néhány mondatban, amíg ezek a szereplők is szerepet kapnak a történetben. Kicsit rosszalkodhatunk, mások lehetünk és ez az életben is visszaköszön olykor: néha jó lenne másnak lenni. Az írás pedig erre, kiváló gyakorlópálya.
A történetben a szereplők kapcsolata nagyon sokrétű és színes, igazából nehéz összefoglalni mindezt, bár talán könnyebben érzékeltethető példa, ha a szerelmet említem, melyen belül a főszereplő és egy mellékszereplő kapcsolata a történet kezdetétől szép lassan bontakozik ki a szemünk előtt. Ekkor lehet talán leginkább érezni, hogy kicsit mi is szerelmesek vagyunk abba a valakibe, akiről írunk, akiről a főszereplőnk gondolkodik, ábrándozik, s akihez érzései fűzik. Ahogy a negatív karaktereink által képesek vagyunk valamilyen módon gyűlöletet érezni, a mélyebb érzéseket is át tudjuk érezni, őszintén tudjuk közölni, tehát érzésekbe és gondolatokban foglalni. Olyan, mintha kicsit mi magunk gyűlölnék, mi magunk szeretnénk, s bár ez mind-mind a főszereplőink érzése, valamilyen formában visszavetül ránk annak függvényében, hogy képesek vagyunk maximálisan együtt mozogni, létezni vele a történetben.
Nincsenek megjegyzések: