Leylah Attar - A Serengeti köde

Egyszer ​Afrikában megcsókoltam egy királyt… Így történt, hogy egy régi, piros pajtában, a Kilimandzsáró lábánál felfedeztem azt a tünékeny csodát, amiről addig csak a nagy szerelmes regényekben olvastam. Az újonnan megtalált boldogság szárnyat bontott pillangóként repdesett körülöttem, és a szívembe költözött. Visszafojtott lélegzettel, mozdulatlanul figyeltem, félve, hogy elszáll, és akkor örökre elveszítem. 

Amikor Kelet-Afrika egyik bevásárlóközpontjában bomba robban, az ezt követő események egymás útjába sodornak két idegent, amire egyikük sem számított. Tanzániában Jack Warden, az elvált kávéültetvényes elveszíti egyetlen lányát. Egy óceánnal arrébb, egy angliai kisvárosban Rodel Emerson elveszíti egyetlen testvérét. Egy férfi és egy nő, akiknek a sorsuk egy tragikus délutánon összefonódik, egy rendkívüli küldetés nyomába erednek. Átszelik a Serengeti végtelen síkságát, hogy útba ejtve három állomást, megmentsenek három gyermeket – akik többet érnek holtan, mint élve. De ha az eléjük kerülő akadályokat le is győzik, még egy kihívással szembe kell nézniük. Túlélhetnek-e vajon egy újabb veszteséget? Lemondjanak-e egy eleve kudarcra ítélt szerelemről? Egy szerelemről, amit ha elengednek, szertefoszlik, akár a Serengeti köde a napfényben…

Mindig nehéz véleményt írni egy olyan könyvről, amely megérinti az ember lelkét. Mondhatnám, hogy tetszett, hogy lenyűgözött, hogy magával ragadó volt vagy hogy különleges, mert bármennyire is igaz mindegyik jelző egytől egyig erre a történetre, sokkal de sokkal többet jelent számomra.

Leylah Attar nevéről sokszor hallottam már, viszont korábban sosem olvastam még tőle. Sok pozitív értékelést láttam molyon a könyveit illetően és gondoltam, szívesen megismerkednék vele, amelyhez A Serengeti köde c. könyvét választottam. Talán a borító miatt, vagy a helyszín tekintetében úgy gondoltam, megfelelő nyári olvasmány lesz? Nem tudom pontosan, viszont elég hamar elöntött az a kis belső bizsergés, hogy ez lesz az, amit először elolvasok Leylah Attartól. Rég olvastam el ilyen hamar egy könyvet, egyszerűen magával sodortak az események, és amikor csak időm engedte, haladtam tovább a történettel. Lebilincselő volt számomra egyrészt a tartalom, mindaz, amire sor kerül a történetben, másrészt pedig lenyűgözött Leylah Attar stílusa, ahogyan az érzések és a mély tartalommal bíró gondolatok szépen bekúsztak a lapok közé, megölelgetve minden egyes mondatot. Na de vissza az elejére...

Rodel Emerson karaktere talán pont olyan, mint egy univerzális kabát, amely mindenkire illik és ezt a szó legpozitívabb értelmében mondom. Megvannak benne azok a tulajdonságok, amelyekkel rögtön szimpatizál az ember, amelytől közel érzi magához és szívesen halad vele előre a történetben, bármerre is tartson az. Kellően egyszerű, szerény, ellenben határozott személyiség, megvan benne a bátorság és az alázat, a tudásszomj és a kíváncsiság, s miközben édes nyugalomban él kedvenc könyvei társaságában, a lelke mélyén igazi utazó, aki arról a bizonyos nagy kalandról ábrándozik. Bár elveszítette a testvérét és emiatt mély sebeket őriz a lelke mélyén, határozott elképzelései vannak és az biztos, hogy amit a fejébe vesz, véghez is viszi. Így jut el Kelet-Afrikába, ahol összetereli az élet Jack Wardennel, akinél talán mogorvább, magának valóbb személyiséget nem hordott hátán a Föld. Eleinte nem sok megértéssel viseltetik Rodel iránt, viszont a megannyi sérelem és fájdalom ellenére végül felülkerekedik a gyászon, melyet lánya elvesztése miatt érez és segítő kezet nyújt Rodelnek, akinek célja, hogy teljesítse testvére félbehagyott küldetését.

Ahogyan halad előre a történet, Rodel és Jack kapcsolata is szépen kezd felépülni, átalakulni, s ahogy megnyílnak egymásnak, ezek az apró törekvések összefonódnak, ráébresztve őket arra, hogy sokkal több közös van bennük, mint elsőre hitték. Talán csak most ismerkedtek össze a jelenben, viszont a háttérben mindvégig egy múlton osztoztak, amely meghatározó lehet abból a szempontból, hogy van-e közösen jövőjük.

Jack karaktere nagyon szép jellemfejlődésen megy keresztül, nála érződik leginkább a változás, ahogyan Rodel hatására újra élni kezd és rádöbben, hogy nem szükségszerű, hogy a gyász határozza meg az életét. Rodel jellemileg nem tett meg számomra akkora utat, mint Jack, viszont nála is érzékelhető, hogy ez az utazás sok mindenre megtanította, sok tekintetben felnyitotta a szemét és még inkább előcsalogatta a valódi énjét, amely eddig önmaga számára is rejtve volt. Mellékszereplőket tekintve nagyon kedveltem Goma karakterét (Jack nagymamája), aki ,,ami a szívemen, az a számon" elven mindig kimondta azt, amit gondolt. Igazán üdítőnek találtam eleven, csupaszív személyiségét a történetben. Bahati is óriási figura volt számomra, ő leginkább a humor részét képezte a történetnek, de amolyan kedves formában, sokat adva ezzel a cselekményhez és még színesebbé téve azt. Scholastica talán mindenki kedvence, aki olvasta a könyvet, ő testesíti meg a gyermeki tisztaságot és jóságot, amelyre nagyon nagy szükség volt a történetben. Hozzátett a cselekmény alakulásához, hatással volt Jack jellemfejlődésére, Rodel személyes küldetésében is fontos szerepet játszott, és nagyon aranyos kettőst alakítottak Goma-val. Akaratlanul is a szívébe zárta őket szerintem minden olvasó.

Az biztos, hogy nagy szeretettel fogok még Leylah Attar könyvet olvasni. A Serengeti köde c. könyve gyönyörű példája annak, hogy a gyász és a veszteség ellenére is megérdemli az ember a második esélyt, lehetősége van a boldogságra és igenis, két kézzel kell megragadnia, ha szembe találkozik vele, elereszteni nem szabad. Nagyon szerettem Rodel és Jack párosát, olyan szépen és érzékletesen adta át az írónő a közöttük kibontakozó érzelmeket, hogy egy életre belém ivódott a történetük. Talán, a könyv elolvasása után minden olvasó szeretne egy Jack-et megismerni vagy Rodelhez hasonlóan részt venni élete nagy kalandjában, de bárhogyis, Lehlay Attarnak hála újra és újra elmélyedhetünk a történetükben, amelyet még szebbé és varázslatosabbá tesz a helyszín, az előttünk kibontakozó táj, amely egyre többet enged láttatni magából, akárcsak a a történet.

A Serengeti köde bámulatosan szép és igaz történet minden olyan lényeges dologról, ami nem pótolható, ami nem megvehető és amit a lelkével, szívével érez az ember. Gyönyörű palettaként mutatja be a szeretet, a barátság, a család, az önfeláldozás, a bátorság, a feltétel nélküliség, a remény és a hit erejét. Elképesztően jólesett a lelkemnek ez a történet. Rabul ejtette a szívemet, akárcsak Tanzánia, minden csodájával és szépségével együtt, Leylah Attar érzékletes leírásainak köszönhetően.

Szívből ajánlom mindenkinek elolvasásra, aki szeretne egy gyönyörű történettel gazdagodni!