Mallory Quinn bébiszitterként vállal munkát Ted és Caroline Maxwellnél, az ötéves fiukra, Teddyre kell vigyáznia. Mallory repes az örömtől. Őszintén kötődik Teddyhez, az aranyos, félénk kisfiúhoz, aki nem tud meglenni a vázlatfüzete és a ceruzája nélkül. Ám egy napon a szokásos fák, nyuszik, léghajók helyett valami mást rajzol: egy férfi egy nő élettelen testét vonszolja az erdőben. Teddy rajzai egyre baljóslatúbbá válnak, miközben a pálcikafigurák realista emberalakokká válnak, amelyek messze meghaladják egy ötéves gyermek képességeit. Mallory egyre inkább gyanakodni kezd. Talán valamilyen természetfeletti erő próbál meg Teddy rajzain keresztül üzenni egy múltbeli megoldatlan bűntényről? Tisztában van vele, mekkora őrültségnek tűnik mindez, mégis nekilát, hogy megfejtse a képek jelentését, és megmentse Teddyt, mielőtt túl késő lenne. A világsiker a magyar olvasók számára ráadásul egészen különleges meglepetéseket tartogat.
Bár sokszor fogtam neki az olvasásnak, kevés sikerrel zártam a tavalyi évet. Több alkalommal is nekilendültem, a hév és az elhatározás mindig megvolt, de aztán mindig ugyanoda lyukadtam ki: ismét félbehagytam egy könyvet. Nem a könyveket hibáztatom, mert mindegyik izgalmasnak és lebilincselőnek ígérkezett, továbbá a megannyi pozitív vélemény is megerősített abban, hogy márpedig ezek jó kis történetnek ígérkeznek, de egyszerűen nem boldogultam egyikkel sem. Kevés időm is volt, ha bele is kezdtem egybe, nem volt időm huzamosabban ráhangolódni, és mire újra visszatértem az olvasáshoz, már arra sem emlékeztem pontosan, hol tartottam vagy mi volt a sztori. Az elmúlt évekhez képest tavaly olvastam a legkevesebbet, így megfogadtam - bár a nagy fogadalomtételeket se szeretem, mert nem mindig tartja be az ember -, vagy mondjuk úgy, hogy komolyabb elhatározásra jutottam, hogy idén megpróbálok többet olvasni. Mert hiányzik, mert jó lenne, mert annyi olyan könyv van a polcomon, amit még ki sem nyitottam vagy csak az első oldalakat lapoztam át.
Jason Rekulak könyvével egy véletlen posztban találkoztam, felkeltette a figyelmem a borító és a cím, majd a tartalom elolvasása után nem sokat gondolkodtam rajta, hogy ezzel indítom az idei évet. S aminek nagyon örültem, hogy a lapok csak pörögtek, fogytak és napok alatt a végére értem. Elolvastam egy könyvet, megszakítás nélkül! S milyen jól tettem, hogy ezzel a könyvvel lendültem vissza az olvasásba. Amikor egyetemre jártam, gyakran betértem vagy a Müllerbe vagy a Libribe és találomra választottam egy könyvet, ami ott helyben megtetszett, megvettem, hogy hazafelé legyen mit olvasnom a vonaton. Nem mintha nem várt volna megannyi másik könyv a polcomon, de valahogy tetszett ez a spontán döntés, hogy a véletlenre bíztam az olvasási élményem. Mennyi jó könyvet olvastam el így! Nem mérlegeltem, nem olvasgattam moly értékeléseket, nem jártam körül tucatszor a blogokat, csak egyszerűen lekaptam és megvettem, mert megtetszett a leírása, tartalma. Jason Rekulak könyvét egy ehhez hasonló indíttatásból kezdtem el olvasni és elképesztően tetszett. Izgalmas volt, fordulatos és minden fejezetben történt valami apró mozzanat, ami ott tartott, marasztalt és hajtott előre a könyvben.
Maga a történet nem sejtet nagyobb történéseket, hiszen láttunk már erre nem egy példát könyvekben, filmekben: adott egy jómódú család, apa anya és gyerek, akikhez érkezik egy bébiszitter, szimpatikus, kedves lánynak találják, akit hamar a szívükbe zárnak, a lány pedig gyorsan beilleszkedik a családba, szinte családtagnak tekintik és jól kijön a kisfiúval is, akivel a napja nagy részét tölti. A családi idillt egyetlen bökkenő zavarja meg: a kisfiú furcsa rajzai. Képzeletbeli barátja sok gyereknek van. Beszélgetnek, együtt játszanak és bár a párbeszédek eléggé egyoldalúnak tűnnek, a gyerekek a végtelen fantáziájuknak köszönhetően teljes értékű családtaggá emelik ezt a képzeletbeli barátot. A történetben Teddy szintén rendelkezik egy ilyen képzeletbeli baráttal, melyet szülei elfogadnak, megértenek, hiszen teljesen normális az ő korában, ha hisz az ilyesmiben, idővel majd kinövi. Teddy szívesen készít rajzokat is a képzeletbeli barátjáról, melyek kedves rajzoknak tűnnek a mondanivalójuk szerint, viszont a barát külseje, megjelenése ad némi okot az aggodalomra. Ebbe a helyzetben csöppen bele Mallory is, aki hamar a szívébe zárja Teddyt, imád vele játszani, időt eltölteni, viszont a kisfiú rajzai egyre ijesztőbbek, furcsábbak és zavarba ejtőbbek. S itt jön a nagy De, ami csavarossá teszi a történetet: a rajzok bizarr dolgokat ábrázolnak, például Anyát, ahogyan Teddy nevezi a barátját, éppen végigvonszolják az uvaron, vagy elássák egy gödör mélyén vagy épp fojtogatják... A szülők nem igazán veszik komolyan a lány aggodalmát, Teddy egy színes képzelettel megáldott kisfiú, nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani ennek a dolognak, viszont a történet akkor válik igazán érdekessé, mikor Mallory értesül arról a szóbeszédről, hogy a ház mögötti kis kunyhóban, amely jelenleg az ő lakrészéül szolgál, évekkel ezelőtt megöltek egy lányt, akinek a holttestét azóta sem sikerül megtalálni.
Érdekes volt Mallory szemén végigkövetni az eseményeket és talán ez tette a történetet ennyire gördülékennyé, mert kedvelhető volt, igazságszerető, együttértő és éppen emiatt volt megrendítő és szívhez szóló a történet, melyet az ő karakterén keresztül ismerhettünk meg. Bár Teddy volt talán a másik kulcsfontosságú szereplő, sokkal hangsúlyosabbnak éreztem Mallory karakterfejlődését, valamint azt a történetszálat, amelyet szépen lassan kibont a történet előttünk, megismerve a múltbeli történéseket, okokat és magyarázatokat, hogy ki is Anya, hogy miért rajzol róla Teddy és hogy ki is volt az a rejtélyes lány, aki meghalt és akit sosem találtak meg. A könyv nem volt cseppet sem ijesztő, viszont tartalmazott ijesztőbb jeleneteket, megrázóbb eseményeket, amelyek meghökkentőek voltak és már-már a horror kategóriát súrolták, de könnyedebb stílusba bújtatva. Fordulatokban gazdag volt, az író ügyesen bravúrozott és sikerült meglepetéseket okoznia, ezáltal nem kiszámíthatóvá tenni a történetet. A történet feszült hangulatát nagyon jól oldották a Teddy-Mallory jelenetek, az ő gyermeki tisztasága mindvégig lágyította a történet baljós hangulatát, pont a megfelelő pillanatokban. Ami pedig kimondottan tetszett a könyvben, az az illusztrációk gazdagsága és hogy a Teddy által rajzolt képek mind-mind megjelentek a történetben egy-egy fejezet végén vagy az adott szituáció olvasása közben, még közelebb emelve ezáltal az olvasóhoz a történetet.
Aki szereti a krimit, a thrillert, annak nagyon fog tetszeni ez a történet, bátran tudom ajánlani! Nagyon olvastatja magát, szinte észre sem veszed, ahogy pörögnek a fejezetek és ugyanolyan izgalommal szeretnéd megoldani az ügyet, mint Mallory! Ha szereted a borzongató történeteket, nem fogsz csalódni. Egyet sajnálok csak, hogy még nincs filmben, de egyszer hátha felfedezi valaki és úgy is megismerhető lesz.
Nincsenek megjegyzések: