Láthatatlan.
Szinte nem is létezik.
Testet csak akkor ölt,
ha szemed behunyod.
Elnehezült.
Képzetek, cikornyás pacák,
örvénylő színek, vibráló csillagok,
a fény utat tör, szinte éget,
átvilágít bőrön, húson, tudaton,
lelkedig ér ujjaival.
Melenget, elálmosít,
szád szeglete megrándul, ível.
Mosolyogsz... igaz?
Néhány percre ébredő tavasszá zsugorodik
a hűvös, nyirkos, őszi levegő zamata.
Dédelget, karjaiba von,
emlék-patakokat fakaszt elmédben.
Elmerülsz.
Álmodsz.
Újra éled.
Boldog vagy...
Oly gyönyörűen múlandó az ember-érzelem,
mely a múlt édes keserűségeibe kapaszkodik.
Nincsenek megjegyzések: