Szeretek kifogásokat gyártani. Néha sokkal jobban vigasztalnak, mint maga az igazság, bár ha inkább ez utóbbival próbálnám feldolgozni a nehézségeket, kevesebbet hazudnék magamnak és azt adhatna vigaszt, hogy legalább őszinte voltam. A strucc-lét nem mindig működőképes. Legalább is, bizonyos helyzeteket nem lehet vele áthidalni. Azt hittem, nem csinálom ezt. Na jó, talán mégis tudtam, de nem éreztem ennyire mélynek vagy nehéznek. Hazudni könnyű. Bevallani az igazat, egy fokkal nehezebb... de el is fogadni azt, már egy másik dolog. Hazudtam. Könnyűnek tűnt és biztosnak. Akkor nem fájhat majd a szívem. Nem fájnak majd a gondolatok, se semmi ott bent, valahol. Azt hittem, meg tudom védeni magam, de nem megy. Azt hittem, majd elmúlik és telnek majd a napok, én pedig jobban leszek. Csak azért érzem, mert túl közel van, túl sokszor és mindez inkább csak egy jelenlegi létállapot, mint kapcsolat vagy kötődés.
Elmúlik majd. El kellett volna múlnia, de már belefáradtam, hogy ne nézzek a tükörbe vagy hogy ne húzzam ki a fejem a föld alól. Elfogyott a levegőm, az erőm és végképp képtelen vagyok egyben tartani magamat. Neki hazudhatok. Napról napra nézhetek úgy a szemébe, hogy minden rendben van és nem fáj semmi és semmi köze hozzá, ha a kedvem nagyon is a mélybe zuhan. Nincs köze hozzád... de magamnak nem mondogathatom ezt, amikor a csendben, a sötétben vagy az egyedüllétben csak én vagyok. Akkor nem kell tartanom a látszatot. Nem kell mosolyognom, válaszolnom vagy helyeselnem. Senkinek sem kell megfelelnem... csak hogy ezt kezdem elfelejteni. Már önmagam előtt sem vagyok nyitott és most vagyok azon a ponton, hogy feladom.
Elegem van abból, hogy falakat emeljek magam köré és igen, akkor fájjon és tegyen tönkre, csak érezzek valami mást is azon kívül, hogy semmit sem akarok érezni irántad. Inkább fájjon és csalódjak benned, minthogy továbbra is elhiggyem azt, hogy jó ez így és rendben van közöttünk minden. Rohadtul nincs és mégis, bármit megadnék, csak hogy halljam a kopogásod az ajtón. Ott állj és rám mosolyogj, vagy talán még meg is ölelj, csak tudjam, hogy itt vagy és én kellek. Mert tudod, azt hiszem, szeretlek. Akkor is, ha bántasz, ha nem szólsz hozzám, ha nem vagy itt és akkor is, ha csalódom benned.
Nincsenek megjegyzések: