Életünk során sok mindent akarunk. Szeretnénk vagy akarunk? Bár van különbség, a lényeg mégis ugyanaz: birtokolni. Így vagy úgy, de kell nekünk, és az emlékek felidézése egyike ezen vágyaknak. Talán az egyik legerősebb érzés, amit magunkban hordozunk. Az emlékek tesznek bennünket azzá, akik vagyunk és nélkülük, üres testek lennénk. Sokszor kívántam már, hogy bizonyos emberek, pillanatok, érzések és gondolatok tűnjenek el az életemből. Csendes imába foglaltam a kérésem; hadd temessem el jó mélyre, hogy még csak arra se emlékezzem, az agyam mely rejtett zugába száműztem őket. Nem lehet megtenni. Talán nem is baj, vagy csak vigasztaljuk magunkat a tudattal, ha már képtelenek vagyunk cselekedni? A vigasz ellenére, mégis van valami később kifizetődő haszna. Előtt-utóbb biztosan. Erre szokták mondani, hogy ami nem öl meg, az erősít. Nem igazán hiszek ebben, mert ami egyszer oly' mértékben pusztította és csonkította a lelked, hogy szinte elviselhetetlen volt a fájdalom, ott és abban már nem leszel sem bölcsebb, jobb, sem erősebb. Ez lesz a gyenge pontod. Az a részed, ami mindig is sérülékeny lesz. Ahol mindig fájni fog és ahol az a bizonyos tüske a lelkedig hatol majd, akárhányszor csak szóba kerül, emlékezel rá vagy találkozol vele. Nincs olyan része a világnak, az énednek, a lelkednek, ahol elbújhatnál előle. Mint rémálom, megelevenedik és testet ölt a valóságban, s nincs az a kapaszkodó, amiről azt hiheted, hogy visszahoz majd az életbe. Már benne vagy. Ez benne a legelkeserítőbb; nincs ébredés, majd zakatoló órakattogás, ami megnyugtathatna. A fényben jársz, és mégis azt kívánod, bár elbújhatnál az árnyékod mögé. Ami nem öl meg, az erősít? Nem. Inkább úgy mondanám, hogy ami nem öl meg, azt csak túlélted, de erősebbé sosem tesz. Talán, mindössze abban a formában, hogy emlékszel majd a fájdalomra és tudatosan próbálod elkerülni az ismételt átélését. Ez a dolog erőssége. Megtanulsz eltávolodni attól, ami fájdalmat okoz... már amikor, igaz? Mert néha annyira szeretsz valamit vagy valakit, hogy a szenvedés ellenére is elviseled, csak mert a hiánya még jobban megölné a lelked. Elkezdesz együtt élni a kínnal, mert istentelenül fájna az ellenkezője. Nem tudom, melyik a bátrabb vagy ostobább döntés.
Nincsenek megjegyzések: