Csodaország

Álmot láttam egy éjjelen, 

csuda különös, furcsa álom volt. 

Egy hófehér nyúl a domb tövébe érve, 

mellénykéjén, zsebórája után nyúlt. 

Nagyokat szippantott a levegőbe, 

rózsaszín orrocskája meg-megrándult, 

majd ahogy felbukkant, úgy el is tűnt, 

mikor a fű rejtekében, egy sötét lyukba bújt. 

Tölgyfa tetején, lombok között lestem őt, 

majd követtem is, egy őrült gondolattal később. 

De ó jaj... Alice jajj neked! 

Mondogatná nagymamám, mikor egy újabb, 

őrült gondolattal később, én is a lyukba estem. 

Amikor felébredsz, s kinyitod a szemed, 

gondolj hat őrült dolgot, 

melyre más még csak gondolni sem mer. 

S álmodj beszélő, vigyorgó macskákról, 

kik cilindert viselve, ütött-kopott, 

színes-ízes teáscsészéikből 

bodzateát szürcsölgetnek. 

Képzeld el, hogy az ég smaragdzöld, 

a fű pedig bíborszínben lengedez, 

s álmodd, hogy a hófehér rózsákat 

karmazsinvörösre, ecseteddel Te festheted. 

Halld meg a fák és virágok, miként dalolnak, 

s olykor-olykor hallgass a bölcs Hernyó szavára. 

Mert bölcs ő, bölcsebb állatnál és embernél, 

de szavát csak akkor érted jól, 

ha nyitott s őszinte szívvel élsz. 

A kártyaszív-királynőktől óvakodj! 

Csalafinta, szeszélyes népség, 

kiknek más sem okoz örömet, 

mintha azt rikácsolhatják: 

Üssék le a fejét! 

Sakktábla-kert, flamingó-krikett, 

teáscsésze-futamok, 

kártyaseregek és zsebórás, 

mellénykés udvari nyúl-tanácsosok. 

Csuda egy világ ez a Csodaország, 

az ember jól gondolja, ha azt hiszi, 

itt minden a feje tetejére állt. 

Semmi nem az, aminek látszik, 

még a tükrök is csalfák, s mást mutatnak. 

Eldönthetetlen, hogy te cseperedtél 

túl aprócskára vagy éppen túl nagyra. 

Álmot láttam egy éjjelen, 

csuda különös, furcsa álom volt. 

Azt sem tudom már, hogy álmodtam e 

vagy tényleg igaz és valós volt. 

Gondoltam hat őrült dolgot, sőt 

még többet is talán. 

S zuhanok, repülök, álmodok én... 

zuhanok a mélybe és még tovább.