Két út vezetett tova,
át a rőt és kopár fák között,
csontvázalakok keltek át az éjben,
bordaketrecükben húsos szív dübörgött.
Lépteiket csontzörgés kísérte,
pokolból jövő halk, néma dallam,
állkapcsaikon fel-fel sejlett,
romlott lelkük lelket igéző szava.
Holtak Éjjele volt... csontok menete,
sápadt Hold fényében a tó tükre megremegett.
Széltől fodrozott hullámok, hamuszürke felhőtenger,
csillagtalan ég alatt túlvilági táncot lejtettek.
Elveszett lélek az, ki veszni akar,
s ki akaratának nem parancsol.
Halálba menekül szív és lélek,
Nappal éjbe, fény sötétségbe fordul.
Lélegzeted elakad, szemed tágra nyílik,
torkodra hideg ujjak fonódnak,
állkapcsaik nyakaddal ölelkezve
hófehér testeden vérfolyót fakasztanak.
Koponyád, mint csontdoboz...
üresen és sötéten tátong tovább,
ereidben a lángoló vér elapadt,
bordaketrecében szíved nem dobban...
úgy nem dobban többé, soha már.
Halottak éjjele volt... csontok menete,
rőt és kopár fák között
csontvázalakok keltek át az éjben.
Két út vezetett tova,
te döntöttél, sorsodat viselned kell.
Csontvázalak lettél te is!
Itt az idő, hogy testvéreiddel Holtak Éjjelén,
immár te is útra kelj!
Nincsenek megjegyzések: