Mégsem

Eltűntél, mégis itt vagy... 

elűzlek, mégsem téplek ki egészen 

abból a kietlen űrből, amit magad után 

hagytál oly' egyszerűen, mintha nem is 

fájt volna, mintha nem is sírtad volna... 

egyszerűen mentél, mint jöttél és 

nincs keserűség. 

Elengedtelek, mégsem eresztelek, 

felejtelek, mégsem feledlek és 

szavaid bár mérgeznek, bénítanak, 

mégsem gyűlölöm én a zsibbadást, 

a szívet dermesztő dér-kopár sóhaj 

sötét árnyaiban élő szavát. 

Fognyomok mélyednek bőrömbe, 

mik lelket csonkítanak éktelen, 

s véresre marsz anélkül, hogy szólnál, 

mégsem vagyok képes a menekülésre, 

hogy zsarnokságod elűzve, űzetett legyek én, 

hol a fájdalom végül visszakerget hozzád, 

s karjaidban halált találok... majd békét.