Fülembe suttogsz. Csitítasz.
Mintha bátorságom vagy erőm lenne
az ellenkezéshez, hogy szemeidbe nézve
más szavak hagyják el ajkam,
mint amit kimondhatok reszketeg.
Rettegek tőled.
Megborzongok gondolatban gondolatodra,
hol arcod, hangod oly tünékeny,
képlékeny illúzió, melybe szerelem szőtt
álmokat, érzéseket, s kiolthatatlan vágyakat,
hol lelkem jár őrült táncot lelkeddel,
vérem vörös ölelésben forr össze
hűs, koromfekete lényeddel
a végtelenben - fénytelen,
földöntúli csendbe burkolt, holdtalan éjszakában.
Megmérgezel.
Magaddal rántasz valami megfoghatatlan,
túlvilági létezésbe, hol foglyodként létezem
a semmiben, s te mint, árny-angyal,
melyet a sötétség keltett halálon túli életre,
láthatatlan érintéssel vezetsz
a megsemmisülés pillanatába,
melyben nem létezik idő, sem távlatok;
egyetlen pillanatba fagy az öröklét.
Nincsenek megjegyzések: