Elképzellek szavakkal, fényekkel,
szél alakít, mint felhők világát, hol
madarak szelik keresztül a kéklő eget,
mint zajtalan, kopár hegyek vonulatát.
Sziklás, nehezen megmászható gondolatok,
kimondatlan szavak, elhallgatott érzések...
úgy fojtom el őket, mint lenyelt falatokat,
eltüntetve a kétség morzsáit, de
mégis, ott akadnak a torkomon,
szúrnak, fájnak, űznek... nem tudom,
hogy mondhatnám el neked.
Melletted elvesztem az eszem.
Rám nézel...
Ott pihen tekintetedben az egész életem.
Mintha a hangodba, érintésedbe,
szavaidba kapaszkodna valami megfoghatatlan
sürgetés, vágyakozás, reménnyel
ölelkező végtelen száműzetés.
Melletted kitaszítottnak érzem magam...
s mégis félek, ha nem látsz.
Rettegek, ha nem láthatlak.
Elérhetetlen lélek az, mely szíved köré emel
bársonyfalú palotát... ahol talán én is megférek,
közel a szívedhez, hol hallhatom annak
minden dobbanását-csobbanását, mint
tóparti nádasban megbúvó élet-lények táncát.
Elérhetetlen vagy... az érintés,
mint láthatatlan mozdulat fagy a pillanat
öröknek tűnő homályába, hol mosolyod,
hangod, ujjaid rezdülése a bőrömön,
mint sóhaj tűnik el, akár a téli lélegzet...
s félek feléd fordulni, szemeidbe tükrében érezni,
hogy már nincs mit mondanod nekem.
Nincsenek megjegyzések: