Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban

Nem vagyok az a típus, aki előbb cselekszik és azután gondolkodik, viszont kevés idő szükséges ahhoz, hogy döntést hozzak valamiben. Általában, hamar el tudom határozni magam, ha komolyak a szándékaim és tudom is, hogy mit akarok. Ha kevésbé kirajzolódott a terv, akkor hetekig tudok egy-egy dolgon agyalni, mire eljutok A-ból B-be. Most viszont, néhány nap alatt lecsengett bennem ez a dolog és azt hiszem, nem bánom. Egy részem biztosan, hiszen szívvel-lélekkel csináltam és ami tőlem telt úgy gondolom, megvalósítottam. Az élet viszont változik, általa mi magunk is és nekem most itt ért véget ez a dolog, még ha egy héttel ezelőtt nem is gondoltam volna, hogy minderre sor kerül. Akik tagjai a Penna Könyvtár oldalamnak láthattok a hírt, miszerint abbahagyom a vezetését. Egy ideje már érlelődött bennem ez a gondolat, és nem igazán volt olyan nyomós okom, ami miatt halogathattam volna még néhány hétig vagy hónapig. Mindig is, mondhatni szerettem az magamban, hogy egyszerre sok dolgot tudok csinálni és könnyen megosztom a figyelmem anélkül, hogy az terhes lenne. Vezetem a Pennát a kézbe oldalt, a Penna Könyvtárt, blogolok itt is és mellette csinálok még számos olyan dolgot, ami a szabadidőmhöz kapcsolható, munkán kívül. 

Ahogyan mondani szokták: amit az ember szeretettel csinál, sosem feladat. A blogokat sem érzem annak, mert általuk olyan témákkal foglalkozhatok, amik érdekelnek és ettől inkább szórakozás, mint muszájból fakadó elfoglaltság. A Penna Könyvtár viszont, már jó ideje megterhelő számomra, hiszen ott minden nap jelen kell lennem, a nap huszonnégy órájában és rengeteg emailre kell válaszolnom. Talán, ha ennek a mennyisége kevesebb lett volna, még jó ideig vezettem volna a blogot, de úgymond, kezd rám szakadni ez a dolog és addig bújok ki alóla, amíg még jó szívvel tudok visszatekinteni a vele eltöltött időre. 

Sok olvasót hagyok cserben és ezt a részét őszintén bánom, de ilyen az élet. Megyünk tovább. Úgyhogy én, most ezt a változást hozom meg az életemben, és remélem, hogy a felszabadult időmet sikerül máshol ugyanilyen jól vagy még jobban kamatoztatnom. Ez az év a változásokról szól, s az évet nem most januártól, hanem 2015 szeptemberétől értem, amikor is egy új ösvényre tértem, magam mögött hagyva egy több éves, kitaposott és ismert utat. Erre a blogra is így gondolok, mint tapasztalatra, amit megszereztem, de most hátrahagyok, megannyi szép, kedves vagy olykor keserű érzéssel. 

Már nem veszem olyan nehezen a változást. Tudom, hogy a nyár borzasztóan megerőltető és fájdalmas volt számomra, de az utóbbi hónapok erősebbé tettek. Ezt most érzem leginkább, s remélem, hogy ez csak tovább épülhet majd bennem. Építhet engem, kívül és belül. Néhány év elteltével pedig bízom benne, hogy büszke lehetek önmagamra, és akkor is egyet tudok majd érteni a döntéseimmel, mert az önmagunkkal való együttélésnek ez az egyik feltétele: elfogadni önmagunkat mindig és mindenek felett.